Seventeenth

Péntek este senki nem mehetett be, csak az orvos beszélt az ott lévőkkel. Törött orr, monokli, zúzódott bordák… Ez csak pár darab abból, amit felsorolt a doki. Adrian és Lessa közel ugyanazt érezték, csak máshogy viselték. A lány szemébe a napon már sokadszorra könnyek gyűltek, Adrian pedig csak a fejét fogta. El sem akarta hinni, hogy ez mind megtörténik.

Amikor hazafelé mentek, a bátyja meg sem szólalt. Mereven az utat nézte, gondolkodott. Még mindig nem tudta, hogyan viszonyuljon az öccséhez.

- Kérlek, szólj valamit! Egész este néma voltál… - szólt Adrian felé fordulva.

- Mit tudnék szólni? Kiderült hogy buzi vagy, jó tudni róla! – a mogorva kijelentés a szőke fiú szívéig hatolt. Pont ettől félt.

- És mi bajod van ezzel? – kérdezte ártatlan hangon.

A nagyobbik testvér lassított, majd leállt az út szélére. Felkapcsolta a kocsiban a villanyt, kikapcsolta az övét és az öccse felé nézett. Végigmérte a szintén az övet kikapcsoló fiút, és nem akarta elhinni, hogy eddig nem vette észre rajta…

- Ez nem normális, Adrian, fel kell fognod! Tudom, nem lehet ezt sehogy sem kiverni belőled, de akkor is, ez eltérő a normálistól, ami rossz…

- Mégis, honnan tudod, hogy ez rossz? Mert anyáék ezt mondták? Ők azt is mondták, hogy szeretnek minket! Ha szeretnének, akkor itt lennének velünk ilyenkor és nem azon kéne töprengenem, hogy kitagadnak-e! Mark apja így is szereti őt!

- Öcsi, nekem csak magával a gondolattal van bajom. Az, hogy előttem megcsókolsz egy srácot, meg hogy mit csinálsz vele amúgy… - az undor az idősebb, barna fiú hangjában kivehető volt.

- Úgy csinálsz, mintha ezentúl muszáj lenne előtted leélnem az életemet! Eddig sem tettem, ez után sem fogom! Ha nem akarod látni, hogy lesmárolok egy srácot, oké, meg is értem, nekem se túl kellemes, mikor azt nézem, hogy hogyan dugod le a nyelved minden második csaj torkán! Nem akarod tudni, mit csinálok az ágyban, oké, kompromisszumképes vagyok! Ha te nem kezdesz nekem mesélni a csajozós élményekről, én sem mesélem el, hogy milyen volt összefeküdni valakivel. Megegyeztünk?

- Tudod, hogy ez nem ilyen egyszerű!

- Miért? – nézett rá dühösen Adrian. – Buzi vagyok, homokos, faszszopó, homár és ami fontos tényező, a lehető legnagyobb passzív a világon. A feléről fogalmad sincs, hogy mi az, vagy hogy milyen,  de nem is akarom, hogy tudd. Csak fogadd el, hogy különb vagyok tőled és ennyi az egész!

- Öcsi, én… - a fiú megakadt a mondatban. Igazából, már az meggyőzte, amit a szüleikről mondott. Persze nem tudott ugyan úgy viszonyulni a szőkéhez.

- Igen? - kérdezte Adrian, mikor megelégelte a bátyja hallgatását.

- Mióta vagy ilyen? Vagyis, mióta tudod? - kérdezte a másik. Próbálta elfogadni Adriant, azt, hogy ő más. Sikerült is neki, de az oldalát furkálta valami, amit a szülei neveltek belé. Egyszerűen nem tudta még leküzdeni az érzést, hogy Adrian rossz úton jár.

- Igazából sosem tetszettek a lányok. Valamiért sokkal inkább néztem a férfiakat. Először azt hittem, csak csodálom őket, amiért olyan jó testük van, aztán rájöttem, hogy tetszik nekem a testük. Marknál éreztem először olyasmit, amit mások szerelemnek mondtak. De azok után, amit anyáék mondtak, féltem...

- Anyáék azt is mondták, hogy az ilyen… - Dávid torkában akadt a szó, gyorsan megváltoztatta azt - a melegek a pokolra jutnak, mert az Úr gyűlöli a melegeket.

- Én Markkal ellentétben, nem hiszek. Sem Istenben, sem mennyben, sem pokolban. Ha van Isten, akkor ő tett ilyenné. Ha ő tett ilyenné, akkor miért mondják, hogy gyűlöl minket? Én hiszek abban, hogy van valami, ami miatt itt vagyunk, ami irányít minket, de nem tudom mi az. Érdekel még valami velem kapcsolatban, vagy vitatkozzunk tovább a nézeteinkről?

- Igazából, azt szeretném tudni, hogy miért nem sírsz. Ha valakivel ilyen történik, az álltában sír. Vagy talán nem szomorít el ez az egész?

- Dehogy nem! - kiáltott fel Adrian. - Nem tudom, miért nem teszem, de Mark mindennél fontosabb nekem. Imádom őt és azt kívánom, bárcsak a helyében lehetnék, hogy ne neki legyenek fájdalmai. Le akarom venni minden terhét a válláról. Az pedig, hogy az első volt, sok dologban, még jobban köt hozzá.  És nem mehetek be hozzá. Érted te ezt? Ha felébred, nem beszélhetek vele, amíg ő nem akarja és ez kiborító! És most változni fog az életem, hisz előbújok. Színt vallok az osztálynak kedden, már tudom is, hogyan. Csak rettentően félek, hogy senki nem áll majd mellettem.

- Én melletted leszek. Akármi van, fordulj hozzám jó? Ne anyáéknak mond, hanem nekem!

Adrian hitetlenül nézte a testvérét. Mindenre számított, csak arra nem, hogy hogy a testvére a pártjára áll. Ha tehette volna keresztül mászott volna az ülésen, hogy megölelje a bátyját. Pont Dávidból nem nézte volna ki ezt. Boldogan mosolygott a testvérére, aki ezt viszonozta.

Dávid visszacsatolt az övét, majd lekapcsolta az autóban a lámpát és újra elindult az autóval. Ez után a hazaúton végig beszélgettek. Adrian még az este elkezdte írni a fogalmazását irodalomórára. Nem kellett sokat gondolkodjon, a szavak csak úgy ömlöttek belőle.

***

A hétvégét a két fiatal feszülten várta végig. Míg Lessa a kórházban ült és várt, Adrian magába roskadt. A bátyjának megmutatta a fogalmazást, a srácnak tetszett. A nagyobbik Acsowsky fiú ígéretet tett. Ha az iskolában bárki bántaná az öccsét, annak az egyik legrevitensebb osztállyal gyűlik meg a baja.

A hétfő csendben telt. Ricsi nem jött be az iskolába és ezért nyugalom volt, bár Adrian gyomrában állandó és elmulaszthatatlan görcs volt Mark miatt. Semmit nem tudott róla egész hétvégén. Hiába hívogatta Lessa-t, a hétvégén folyamatosan elérhetetlen volt. A hétfői napon, amint a lány belépett a terembe, Adrian letámadta.

- Mi van vele? – kérdezte félrevonva a lányt, aki makacs volt és nem szólalt meg. – Mond, el kérlek! Senkitől nem tudhatom meg csak tőled. Megérdemlem a tudatlanságot, de kérlek, mondj valamit. Felébredt már, mi van vele, tudni valamit?

- Beszélek, csak fogd már be! – mordult rá a lány… - Esküszöm, mint egy hisztis liba, olyan vagy. Rosszabb, mint egy kínvallatás! Mindegy… Nem ébredt fel. Mindig van bent nála valaki, most épp Gábor, délután én és anya megyünk. Amikor csak lehet, bent vagyunk, hátha felébred…

- És a sérülések? Hallottam mik azok, de… Hogy néz ki? Lesznek fájdalmai, vagyis, nagyon rossz lesz neki?

- Esküszöm, még egy szó és lelőlek… - morgott a lány, majd feltolta a szemüvegét a feje búbjára. – Szerinted hogy nézne ki? Fel van szakadva az ajka, a szemöldöke is… A szeme körül hatalmas karikák, az orcája is teli van horzsolással. A fejével is csináltak valamit a szilánkok miatt, de nem jegyeztem meg, hogy mit… És ha most megbocsájtasz…

- Várj! Kérlek! Kérdezd meg…

- Nem kérdezek semmit, Acsowsky! – mordult rá a lány, majd lehunyta a szemét és megdörgölte az orrnyergét. Erős, fekete sminkje hibátlan maradt. – Csak hagyj békén, jó?!

Lessa ellökte a srácot és elviharzott a helyére. Ledobta a táskáját és kirohant a teremből. Adrian csak döbbenten nézett utána. A lány még sosem viselkedett így…

Mikor eljött a keddi irodalomóra, és a tanár a fogalmazások egyikét akarta hallani, de mindenki néma maradt. Adrian hirtelen állt fel a hosszú csendet székcsikorgással megszakítva.

- Én fogom felolvasni a fogalmazásomat. - jelentette ki határozottan. A lecke nélküli diákoknak semmi ellenvetése nem volt. Mikor a tanár is rábólintott, Adrian a kezébe vette a lapját. Keze remegve fogta a lapot, de próbált határozottan szólni. - Az 'Én vagyok' címet választottam a megadottak közül.

Torkában egy pillanatra megakadt a szó. Körbe nézett az osztályon, alig figyeltek rá néhányan, de azok, akiknek kellett, pont őt nézték. Csak azt sajnálta, hogy Mark nem hallhatja. Egy nagy levegő után kihúzta magát, beszélni kezdett.

Mindenki jól tudja, hogy ki vagyok, mégis, senki sem ismer. Tudjátok a nevemet, azt hiszitek, egyenlő vagyok vele, de akkor hatalmasat tévedtek. Mindig azt hittem, különb vagyok tőletek, hogy nem vagyok egy olyan szemét alak, mint néhányotok... Pedig rosszabb vagyok mindannyitoknál.

Talán emlékeztek, miért kezdtük el bántani Fere Markot. Azért, mert megcsókolt, és kiderült, hogy meleg. Mi ebben a rossz?  Titeket mivel bántott, hogy kiérdemelte azt, amit kapott? A sok ocsmány dolog, amit kapott, és amit látok most is... "Miért nem haltál meg, te..."  Ezt látom a legtöbbet a Facebook profilján, de tudjátok mit? Én ugyan ezt érdemelném. Hogy miért? Mert hagytam, hogy mindezt elszenvedje. Hagytam, hogy a szerelmem, a párom elvigye mindezt helyettem.

Jól hallottátok a szerelmemnek neveztem, mert az is. Az vagyok, amiért őt bántottátok! Amíg ő bátran vállalta és veletek nézett farkasszemet, én csak meghúztam magamat. Pedig mindennél fontosabb nekem. Tudjátok, hol van most? Kórházban, mert megverték azért aki.  Semmivel nem érdemelte ki. Gyűlöllek titeket, amiért megkeserítettétek az életét, de most azt akarom, hogy velem is ezt tegyétek. Csúfoljatok, verjetek meg, hogy vele lehessek. Ott akarok lenni mellette, de nem lehetek. Nem engedik.

Beszélni akartam vele, mialatt ez zajlott, de nem tehettem. Meg akartam csókolni az édes ajkait, annyiszor, ahányszor csak bántottam. A karjait akartam magam körül, hogy megóvjon tőletek, de rájöttem, hogy megvédeni csak saját magamat tudom. Ettől függetlenül még akarom a csókjait, az öleléseit, mert hiányzik. Rajta kívül még senki nem mondta nekem, hogy - ha csak kis időre is de - egyetlen vagyok a számára.

Éreztétek már, hogy szerelmesek vagytok? Mi ezt éreztük. Éreztétek már, hogy akit szeretsz, viszont szeret? Mert ő, szeretett engem. Azt nem tudom, hogy most is szeret-e, de én imádom őt. Azt érezték-e, hogy néha nem kellene más, csak egy éjszaka némán, mellette fekve a meleg ágyban, és csak úgy tudni, hogy örökké szeretni fog?

Ha a fiúk nem is, a lányok már ismerik az érzést. Mi is ezt éreztük. Ugyanígy akar mindenki érezni. Akkor Mark és én, miért ne érezhetünk ugyanígy? Azért, mert ugyanolyan neműek vagyunk? Azért, mert szerintetek mások vagyunk?  Pedig mind mások vagyunk, nincs két egyforma ember.

Kövezzetek meg, de úgy gondolom, hogy nincs fontosabb dolog annál, hogy szeretve légy. Ha elfogadjátok, ha nem, ez van. Ilyen vagyok, ilyen voltam. Ismertek azóta, amióta tudom magamról. Ha eddig nem féltetek, hogy rátok vetem magam, akkor most se tegyétek, mert higgyétek el, van nálatok jobb csávó is a világon.

Ennek az egésznek megint én voltam a lényege, mint hónapok óta mindennek. Sosem azt néztem, mi a jó másoknak. De most, hogy tudok arról, hogy mi van a szerelmemmel, mindennél jobban sajnálom, hogy gyáva voltam. Talán ha előbb elmondom, nem ő lenne ott Hatvanban, hanem én. Talán egyikünk sem.

Kérlek, inkább engem szidjatok. Nem fogom azt érezni, amit ő érzett, közel sem. Arra kérlek, hogy ha visszajön jövőre – ha visszajön és nem iratkozik át – akkor ne bántsátok. Olyan hatalmas kérés ez? Mi zavart benne? Amíg nem tudtátok semmi bajotok nem volt vele. Nem volt kirívó, nem smárolt le előttetek, nem mesélt arról, hogy miket csináltunk… Mert úgy, mint ti, én is olyanokat tudnék mesélni, amitől padlót fogtok, de nem teszem.

Egyelőre csak kérni tudlak titeket arra, hogy ne bántsátok őt, de szeretném, ha ez így lenne. Kapott már ő eleget, nem gondoljátok? Rosszabbat kapott, mint amit akárki érdemelne, de csak azért, mert rossz pillanatban volt rossz helyen. Azért, mert az, akit szeret – vagy talán már csak szeretett – hülye volt.

Ne legyetek hülyék. Ne legyetek némák, legyen meg a véleményetek. Ne legyetek vakok, de csak azt lássátok, amit akartok. Süketek se legyetek, mart hallanotok kell amit mondtam. Fel kell fognotok! Buzi vagyok, voltam és leszek, egész életemben a pasikat fogom szeretni, velük fogok smárolni, élni, szeretkezni. Fogadjátok el. És amíg nem dörgölöm az orrotok alá, szarjatok a fejemre magasról!

Én voltam, vagyok és leszek, Acsowsky Adrian a buzi, a homokos, a köcsög és mi-egyéb. Eddig sem tettem, tehát ezután sem foglak titeket bántani, vagy hozzátok érni. Csak hagyjatok élni…

Köszönöm a figyelmet!

Adrian levágta magát a székére és remegve várta a reakciót. Körbe nézett a termen, teljesen üres tekinteteket látott. Tátott szájak tömkelege – a tanáréval együtt – bámult rá. Lessa volt az egyetlen, aki csak unottan piszkálta a körmét.

- Öhm… Jól van gyerekek, akkor most… Most pedig következzen Petrarca… A tankönyv 156. oldalán találjátok az önéletrajzot… Olvassátok el néma csendben.

A tanárnak kérnie sem kellett volna. Csak a lapokat lehetett hallani, ahogy suhognak, majd ennek is vége lett. Adrian ádámcsutkája liftezett, ahogy hatalmasat nyelt. Túl volt rajta, de még csak most jött a java…