Eleventh

Lessa a szombatját Dáviddal töltötte. Filmet néztek, beszélgettek, csókolóztak – Dávid nem is nyomult, nem akart egyből mást csinálni, de azt Lessa sem engedte volna.

Öt órakor indultak el a buszmegállóba, akkor volt az utolsó busz haza a lány számára. Boldogan dőlt neki a pad támlájának és hallgatta Dávidot, szorosan mellette ült. Az osztálytársairól beszélt, hogy mekkora barmok. Ekkor Lessa elővette a telefonját. Megnézte az időt és egy pillanatra a háttéren ragadt meg a tekintete. Ő és Mark voltak rajta. A képernyőn Dávid tekintete is megakadt.

- Ki az a fiú, Lessa? – vonta fel a szemöldökét a srác.

- A legjobb barátom, kisbaba korom óta. Miért? – nézett vissza a lány kérdőn. A képernyő elsötétült és egymásra néztek.

- Ő az a fiú, akit a suliban állandóan buziznak, vagy tévedek? Valami Mark…

- Igen, ő meleg. Netán gondod van vele? – szólt Lessa némi élt csempészve a hangjába.

- Nincs. Semmi bajom a melegekkel. Ráadásul nem is ismerem a srácot. Persze, bennem is megvan a „jé, ez buzi” érzés, szóval nem mondhatnám, hogy előítélet mentes vagyok. De ha egyszer arra kerül a sor, hogy bemutatsz neki, és jó a személyisége, én nem fogom figyelembe venni az identitását.

Lessa meglepődött. Nem erre számított, de a kellemes csalódás nagyon jól esett most a szívének. Nem gondolta volna, hogy Dávid ilyen véleményen van.

A lány boldogan ölelte meg a fiút, aki megsimította a vállát. Már csak egy gyors csókra volt idejük, mielőtt befutott a busz. Lessa vegyes érzelmekkel szállt fel a járműre.

***

Mark viszonylag későn ért haza az este. Nyolckor indult el, hogy egy fejszellőztető sétát tegyen, ámbár ebből egy két órás gondolkodás lett a helyi apró parkban. Teljesen rásötétedett, mikor rájött, hogy illene haza mennie.

Teljesen elfeledkezett az édesanyjáról, aki aznap este, kicsivel nyolc után ért haza. Bár a nő nem aggódott érte – hisz Mark két idősebb testvéréhez képest a fiú maga egy megtestesült kisangyal – mégis, feszülten várta haza a fiút. Beszélnie kellett vele, ha akarta azt a barna hajú, ha nem…

Mark letette a vastag pulóverét a ruhafogasra, majd belépett a fénnyel elárasztott nappaliba. Gondolta, hogy az édesanyja az, hisz a héten váltott műszakban dolgoznak.

- Szia, Anya! – szólt őszintén mosolyogva. Mielőtt újra kérdezett, elindult a konyha felé. – Hogy vagy? Azt hittem már aludni fogsz.

- Holnap nem megyek be dolgozni. Veled pedig beszédem van.

- Valami rosszat tettem? – nézett rá a nőre, miközben a konyhaszekrényből vett elő egy adag kakaós kekszet. Miközben megbontotta, lassan előre sétálta a nappaliba, lehuppant a nő mellé és rá nézett. A nő alacsony, molett termetével és egyenes hátával igazán úrinak tűnt.

- Édesem, nem is tudom, hogyan kezdjek hozzá… - szólt a nő, Mark térdére simította a kezét.

- Mond csak! – mosolygott kedvesen a fiú. A nő vett egy mély levegőt, erőt gyűjtött a beszédhez.

- Vannak valami gondok az iskolában? – kérdezte az fiú arcát bámulva. Mark meglepődött a kérdésen, de mimikája nem árult el többet, mint amennyit kellett.

- Nem, nincsenek. Az általános, tudod, a jegyek, a tanárok… De ezen felül semmi.

- Igen? Én nem így tudom. – szólt a nő komolyan, de nem dorgálóan. Fájt a szíve, sosem gondolta, hogy erről fog valamikor beszélni akármelyik gyermekével… - Mikor hazaérzem, gondoltam számítógépezek egy kicsit. Mikor egyáltalán benyomtam a monitort, egyből a te Facebook oldaladat találtam. Teli voltál üzenetekkel.

- Ugye nem olvastál bele? – kérdezte Mark, mostmár jóval rémültebben. Az anyja bólogatott válaszul.

- Nem kérdezgetlek, csak mond el, hogy igaz-e. Az vagy, aminek neveznek…? - a nő egy pillanatra elnémult, de újra képes volt megszólalni – Meleg vagy?

- Kár tagadnom bármit is, hisz tudom, hogy már elkönyveltél egy rossz buzeránsnak! – szólt a fiú kiakadva. Anita, a kedves édesanya megdermedt. Mégis, Mark karjára simította a kezét.

- Ez nem igaz kicsim! Miért lennél más, mint aki eddig voltál? Nem tudtam rólad, de nem változtál semmit a szememben!

Mark ellökte a kezét és távolabb húzódott a nőtől. Újra sírni akart, de nem fakadt ki. Az édesanyja szemébe is könnyek gyűltek. Sok mindent akart tudni a fiáról, hogy ki is ő, milyen is valójában. És a legőszintébben nem az fájt neki, hogy a fia a sajátjait kedveli, inkább az, hogy nem látta eddig a jeleket.

- Valamikor akkor eszméltem rá, hogy nem igazán tetszenek a lányok, miután összejöttem Fannival hetedikben. – szólalt meg Mark. Halkan beszélt, nem nézett anyjára. A dohányzó asztalt nézte, a poháralátétekkel. - Nem tudtam, mi olyan jó a csókolózásban, nem élveztem, hogy együtt vagyunk, pedig nagyon szép lánynak tartottam akkor és még most is, de nem szerettem sosem. Hetedik végén szakítottam vele. Aztán valamikor júliusban elmentünk focizni a bandával. Én tovább maradtam, mint a többiek. Amikor felmentem öltözni, ott volt az egyik srác bátyja. A nevét se tudtam, de nagyon tetszett. Ő akkor volt tizennyolc. Mindene tetszett, a hosszú haja, az izmai, a szemei… Ő észrevette, hogy figyelem, én gyorsan leléptem, de otthagytam a cipőmet. Mikor visszamentem, nála volt. Közelebb mentem hozzá, ő meg… Csak úgy megcsókolt. Ezt már élveztem is! Olyan más volt, olyan… Jó.

Mark nem nézett rá az édesanyjára, de gondolta, hogy a nő furcsa arcot vág. Ő arra gondolt, hogy fintorog, de mellélőtt. Megdöbbenve nézte a fiát, hogy ily’ könnyeden mesél magáról. Arról, amit ezek szerint évekig rejtegetett.

- Talán még emlékszel is rá, jópárszor járt nálunk. Geri volt az első fiúm… - Mark beharapta az ajkait. Sok boldog, kellemes, és intim emlék tört rá, de egytől egyig szerette mindet. - Emlékszel mennyire örültem, hogy engedted, hogy náluk aludjak? Senki nem volt otthon náluk akkor. A családja elutazott Ausztriába síelni a téli szünetre, és könnyedén otthon hagyták őt egyedül, mert azt mondta, nincs kedve menni, tanulni akar. De igazából hozzá sem nyúlt a tankönyveihez. A hétvégét, amit nála töltöttem… Mondjuk úgy, fontos volt. Ő sosem volt oda a romantikus dolgokért, mint én, de gondolom ezt sem tudod rólam. – szólt epésen a fiú.

Az anyja megint meglepődött. Tényleg nem tudta a fiáról azokat a dolgokat amiket felsorolt. De most feszülten várta az egész végét.

- Filmet néztünk, rendeltünk pizzát. Este végre aludhattunk együtt. Késő volt, talán már éjfél is, mégis, nem bírtunk aludni. Mikor bejött a fürdés után, egy szál bokszerben volt. Odajött hozzám az ágyra és megcsókolt. Fölém mászott, és úgy éreztem, a keze mindenhol simítja a testemet. Mind a ketten akartuk akkor, hogy megtörténjen. És megtörtént. Vigyázott rám, így eshettem át a tűzkeresztségen. Ezután nem volt megállás. Együtt jártunk bulizni Pestre, többet voltunk együtt, mindenféle értelemben… Aztán nyár végén elköltözött, és elvesztettük az érdeklődésünket, szakítottunk…

Most jött el a pillanat, hogy az anyjára nézett. A nő vegyes érzelmekkel az arcán, de figyelmesen hallgatta a fiát. Szó szerint dúltak benne az érzelmek. Düh, együttérzés, szeretet… De amit sokszor éreznek ilyenkor az emberek, hiányzott. Nem volt ott undor, sem gyűlölet.

- Aztán jött más. Nem telt el sok idő a szakítás után, hogy valaki más máris megtetszett. Beleestem a legjobb barátomba. Lessától kértem tanácsot, hisz Adriant nekem kellett meghódítanom. Ő azt mondta, tegyek úgy mint Geri velem. Vagy bejön, vagy nem. Lessa úgy gondolta, hogyha nem is érez semmit Adrian és még heteró is, akkor sem fogja elmondani senkinek, hisz csorba esne a „gazdag, focikirály ficsúr” image-én. De ő érzett valamit. Ő lett a második kapcsolatom. Egészen majdnem egy héttel ezelőttig együtt voltunk. Igazából még mindig együtt vagyunk… Nem tudom. A mostani helyzet, amiért közutálat kiemelt helyén vagyokk, azért állt elő, mert látták, hogy csókolózunk. Ő tagad mindent, azt mondja mindenkinek, hogy én támadtam le. Nekem azt mondja, még szeret és ebben biztos is vagyok. Csak már nehezemre esik elviselni a bántásokat. Emellett, hogy tartsa az álcát, ő is ócsárol engem. Egy percet sem tölthetünk egy légtérben anélkül, hogy beszólogatnának… Nehéz viselni…

Mark szeméből kicsordult az első könny. Hiányzott neki Adrian. Azt akarta, hogy újra együtt legyenek. Egyszer csak annyit érzett, hogy az édesanyja átöleli és az oldalát simogatja.

- Édes kisfiam… - szólt a nő és puszit adott a fia fejére. – Te állod azokat az ocsmány káromokat, amíg ő semmit nem kell hallgasson belőle?

- Ig-Igen… - szólt remegő hanggal a fiú. Az édesanyja elővett egy zsebkendőt a pulóvere zsebéből és odaadta Marknak. Sajnálta a fiát, amiért eddig egyedül hordozta ezt a súlyt. És bánta, hogy nem tud segíteni rajta sehogyan sem. Hisz tudta, hogyha bemegy az iskolába, abból csak nagyobb galiba lesz.

- Édesem… Nekem bármikor elmondhattad volna!

- Mi? Te… Téged nem za-zavar? – nézett a nőre a fia. Kellemese melegség áradt szét a tetében.

- Hogy is zavarna, az anyád vagyok az istenért! Mi lennék, ha zavarna? Valami szívtelen dög… De mégis, nem tudnátok ezt megbeszélni Adriannal? Hisz ő egy aranyos, értelmes fiúnak látszott. Biztos találnátok megoldást…

- Talán… - szólt Mark. Teljesen bizonytalan lábakon állt. Már csak egy gyenge fuvallat választotta el attól, hogy kiessen a kezéből az irányítás. – Beszélek vele. Valamikor.

Fel akart állni a kanapéról, de az édesanyja visszahúzta. A mosoly az arcán egyszerre volt bíztató és igazán boldog.

- Egyezünk meg két dologban… - mondta a nő, kezében tartva a fiáét – Először is, apádnak egy szót sem ejtünk erről. Bármi gond van, én majd elintézem.

- Rendben! – bólogatott Mark, majd megtörölte a szemét.

- Másodszor, akit megismersz, és úgy érzed, megismerhetjük, mutasd be nekem! Tudni akarom, kivel, hogy állsz.

Mark mosolyogva nevetett és továbbra is törölgette a szemét. Az édesanyja büszke volt a fiára. Bátor és erős lelkű fiú, és akárkit is szeret, biztosan mellette áll majd a világ végéig.

A fiú mosolyogva állt fel és így ment be a szobájába. Egy igazi életerős lökést adott neki az édesanyja hozzáállása.

Sziasztok, újra itt! Sajnálom, talán semmit nem mond a rész, de ez a beszélgetés igen fontos lesz nem is olyan sokára. Talán öt rész... De itt egy kis ízelítő a következőből. Ha úgy gondoljátok, szívesen kirakom vasárnap - raknám szombaton is, de akkor nem vagyok itthon.
"Ő a világ legédesebb sráca, a lelke tisztább bárkiénél. Mindig, mindenkinek a jót akarja. Ezért sínyli meg az életet. Mindig is szeretett másokat boldognak látni. Főleg azt, akit szeret. Ezért akar most téged boldognak látni! - szólt Geri epésen."
Bocsánat a negyed kilences közzétételért, hosszú napok vannak mögöttem, és hosszú napoknak nézek elébe.

Tenth

A nappalok szinte csak vánszorogtak, amíg újra nem lett péntek. Mark egész héten szebbnél szebb dolgokat kapott mindenfelől, még olyanoktól is, akikről fogalma sem volt, hogy léteznek. Az utolsó két napban csillapodtak a kedélyek, talán azért, mert használta, amit Lessa mondott. Csak mosolygott a trágár, ocsmány beszólásokon, aztán tovább állt. Sőt, néha még meg is köszönte. De ennek ellenére, igenis megviselte a sok káromló szó. Egy valaki viszont kitűnt a tömegből.

Adrian egész héten undorodva figyelte Mark minden mozdulatát. Mikor a barna közeledett felé, Adrian mindig a lehető legtávolabb húzódott, néha valami ocsmányat is odaböfögött Marknak.

A sok dolog amit kapott, nagyon kiakasztotta. Bár kedvencei is lettek, hisz lenyűgözőnek találta a kreativitás és a belegondolás hiányát. A legjobban a „Gyere köcsög, szopjá’ le!” beszólás tetszett neki.

Mikor a mai nap reggelén besétált a tanterembe, meg is kapta a szép szavakat a fiúktól. Az egykori kedves barátai mind Adrian pártján álltak. Mark, mikor leült nem sokkal mellettük, őket nézte, miként ápolgatják a törött szárnyú szőke ördögöt.

- Mit nézel Fere?! – mordult rá Krisztián – Szopnál, mi? Rohadt kis buzeráns.

Mark felállt. A terem közepén üldögélő csapat felé lépett párat. Minden bátorságát összeszedte, mire a srác barna szemeibe nézett. Krisz felállt az asztalról és kakaskodva emelkedett felé. Kész volt megütni az ártatlan arcú srácot, ha bármi olyat tenne…

- Igen Krisz, csak rólad álmodtam egész életemben. Alig vártam már, hogy megkérdezd és most itt a lehetőség… Tudod mit, hagyjuk a szarba. Nem vagyok senki szolgája, vagy épp szajhája, hogy ugorjak mindenre, amit mondotok. „Szopj le” így, „Kapd be” úgy, nekem mindegy mit mondotok. Szerintetek nem vagyok ember, szerintem ti vagytok a barmok. Én csak… - Mark megakadt. Adrianra nézett, aki félve pillantott rá. – Mind egy… Basszátok meg mind és menjetek a halál faszára.

Ezzel Mark elviharzott, de még egy utolsó, megvető pillantást vetett Adrianra. Ha a szőke így tesz, akkor ő is. Elviharzott a legközelebbi fiúvécére, arra, ahol ők is először – aztán pedig többször – smároltak. Ez volt a leglepukkantabb budi az egész suliban, pedig volt vagy nyolc. Ide szinte senki sem járt, csak néhány dohányos.

A falnak vetett a hátát odabent. Az egész helyet belengte a kellemetlen vizeletszag, a sarokban pár cigi-csikk árulkodott arról, hogy a héten már voltak itt dohányosok. Mégis, erről megint eszébe jutott Geri. Fel kellene hívnia. Vagy talán mégsem… Nem tudta igazából, hogy mit mondjon neki.

Zajt hallott az ajtó felől, halk matatást, majd kopogó lépteket. Legnagyobb meglepetésére Adrian utána ment. Abban a pillanatban – a kiborulás szélén állva - nemigen akart mást, csak egy kis csendet az óra előtt.

Csendben nézték egymást, Mark fáradtan vezette végig a tekintetét Adrian egész testén, ő pedig görcsösen állt előtte. A márkás ruhák mögött az igazi fiú – nem a menő, szőke focista – igazán meg akart szólalni. Mégis, nem volt benne elég kurázsi, ez volt az oka annak, hogy Mark előbb eresztette ki a gyöngéd hangját, ami nagy horderejű szavakat jelentett.

- Mit akarsz? –tárta szét a kezét óvatosan. – Fikázni? Ócsárolni? Tovább tiporni?

- Egyik sem – szólt bátortalanul. – Azt akarom, hogy beszéljünk!

- Akkor beszélj! Nem volt elég az a sok anyázás, folytasd csak! Ne fogd vissza magad! – szólt a barna. A levegőt egyre gyorsabban vette, bár hangja kimért és komoly, mégis a harag tökéletesen kivehető volt. De nem is igazán harag volt ez, hanem gyűlölet, amit csak Adrian érzett.

- Sajnálom, de nem tehettem mást… - szólt a szőke felsandítva, három méter választotta el őket.

- Jó vicc Adrian. Nem tehettél igaz? Mert tönkre megy az image-ed! Ha kiderül, ki is vagy, hogy mit is szeretsz, már nem leszel többé anyuci, apuci és a publikum kedvence!

Adrian felkapta a fejét és ridegen nézett Mark szemeibe. Sosem várt volna egy ilyen erős – ráadásul övön aluli – ütést. Főképp nem a báránylelkű Marktól.

- Nem tudsz annyit, amennyit hiszed, hogy tudsz.

- Lám, lám, ilyenkor bezzeg szórod a bölcsességet! De hagyjuk az egészet. Azt mond el nekem, hogy miért jöttél! Az igaz okot akarom hallani!

Adrian megint lehajtotta a fejét. Tudta, mi lesz Mark véleménye, ha meghallja. Félt, hogy elutasítja. Félt, hogy még nagyobb galiba lesz ebből az egészből, mint ami előtte volt. Mikor újra felnézett, a dühös, lábával doboló fiút látta maga előtt.

- Félbe hagytad a mondatot a teremben. „Én csak…” Meg akartam köszönni, hogy nem árultál el. És arra akartalak kérni, hogy ezt továbbra is így legyen!

- Hát persze… - nevetett halkan Mark, lassan csóválta a fejét. – Mit is vártam? De azt mondom, legyen. Én tartom a számat, nem fogok köpni, hogy lásd, kivel van dolgod. Ennek fényében viszont nekem is kell valami.

 - Mit kérsz? – nézett rá Adrian. Az első fontos dolog, amit akart, beteljesülni látszott.

Mark két gyors szempillantás alatt Adrian előtt termett. A falnak tolta a másikat óvatosan, még itt is vigyázott a gyönyörű, porcelán kinézetű testre. Mélyen belenézett a kék tengerekbe, és értetlen pillantásokat kapott viszont. Fél kezével a puha arcra simult. Nem vesztegette az idejüket, finoman megcsókolta.

Imádta érezni az ajkain az ajkakat, hiányzott neki az érzés, nem csak a fizikai, a lelki is. Érdekes mód, Adrian arcát áztatták csak a könnyek. A fiú karjai remegve érintették meg Mark arcát, így akart maradni. Ennek ellenére, Mark kegyetlenül megfosztotta magukat a kellemes pillanat folytatásától. Homlokaikat összedöntötte, óvatosan megsimította Adrian nyakát, aki hüppögött egyet, majd halkan megszólalt.

- Vigyázz magadra, ha már én nem tehetem meg… - ezzel minden testi érintkezést megszakított a szőkével és elindult az ajtó felé. Ujjait a kilincsre simította, de még visszanézett a szipogó szöszire. – Akarod tudni a mondat végét?

Adrian megdöbbent egy pillanatra. Persze hogy tudni akarta, nem győzött hát bólogatni. Nem tudta ez után hogyan fog visszaesni a szerepébe, de muszáj volt. Érezte, hogy ezért utálni fogja magát, de ezt még tudni akarta.

- Én csak szeretni akartam! – szólt halkan Mark – méghozzá mosolyogva -, majd kilépett a folyosóra. Adrian a falnak döntötte a fejét. Ez volt az egyetlen dolog, amit nem akart hallani…

***

Míg Mark viselte a szép szavakat, addig Adrian – mintha mi sem történt volna köztük reggel – boldogan röhögcsélt a barátaival. Úszás órán - Lessának, Adriannak, Krisztiánnak, Ricsinek és Szabónak lyukas órán – melankolikus hangulat uralkodott, mint az uszodában, mint a 110-es tanteremben.

Míg az osztály nagyobbik fele a hosszokat úszta sorra, a másik csak a padokon ülve vagy fekve, telefonozott. Lessa fején a fejhallgatójával olvasott egy blogot. A zene elhallgatott egy pillanatra és észrevette, hogy a fiúk beszélgetnek. Kikapcsolta a zenét, folyamatosan a képernyőt nézte, de a fiúkra koncentrált. Adrian és Ricsi beszélgettek, ritka esemény az ilyen.

- Mond már el Adrian, mi a faszomér’ nem basztad pofán a srácot? Vagy talán még élvezted is, hogy lesmárolt! – vigyorgott a srác idiótán.

- Hagyj békén, jó? Megvan a magam baja, nem akarok még veled is törődni!

- Jól van, nyalogasd csak a sebeidet! – legyintett Ricsi, de megint megszólalt – Vagy a kis buzi haverod seggét!

- Azt ajánlom, hogy kussolj Bartók, mert nem lesz köszönet abban, amit tőlem kapsz, ha tovább járatod a pofád!

Lessa felvonta a szemöldökét. Most először látott Adrian arcán ilyesféle érzelmeket, a fiú vívódott. Érdekelte, mit fog még mondani, remélte, hogy megvédi Markot…

A lány tudott mindenről ami a mosdóban történt. Végigbeszélgették az énekórát, és a barna mindenről beszámolt neki. Arról is, hogy megígérte Adriannak, hogy nem fogja elárulni őt.

- Még annyit mondj el, hogy ki baszott kit. Tudni akarom, hogy ki a köcsög! – szólt Ricsi. Adrian nagyon dühösnek látszott, Lessa pedig erősen figyelt. Bízott abban, hogy a fiúban van még valami jóság és megvédi a barátjukat.

- Fogd már fel, hogy nem vagyok buzi! Lesmárolt az a homokos kis pöcs és kész! Mikor jut el a mogyorónyi agyadba, hogy nem akartam ezt?! Lesmárolt abban a retkes budiban, még mindig a hányinger kerülget, ha rágondolok! Lesmárolt egy buzeráns! Ettől függetlenül is maradok a csajoknál!

- Akkor is… - szólt volna Ricsi, de Lessa félbeszakította. Most már a lány is ideges volt.

- ELÉG! – kiáltott olyan hangosan, hogy szinte beleremegett a terem. Még Krisz is kivette a füléből a fülhallgatóját. – Nem tűröm, hogy így beszéljetek a legjobb barátomról! Főleg te, Adrian! Azt hittem ennél okosabb vagy, hogy számodra sokkal többet jelent a… barátságotok. Én hittem benne, hogy nem vagy egy ekkora barom, de hibáztam. Ugyan olyan idióta seggfejek vagytok mind a ketten!

Az egész termen némaság ült. Mindenki a másikat méregette, talán két percen át, amíg meg nem szólalt a kicsengő és meg nem érkeztek a csapzott hajú osztálytársak. Lessa leugrott a padról és megvetően nézett Adrianra.

A fiú elhagyta a termet, máshol volt órája. Nem tudta elkerülni a Markkal való találkozást a tömegben. Nem mondott semmit, nem vágott pofákat, csak a lépcsőt és az előtte haladók lábát nézte. Szomorúan lépett be a zsibongó osztályterembe, ahol a konnektorokét ment a harc. Azt kívánta, bárcsak neki is csak annyi lenne a baja, hogy óra előtt nem tudja megszárítani a haját…

Leült a jól megszokott helyére, ablak felőli padsor, harmadik pad. Letette a fejét és megpróbált tiszta gondolatokat keresni a ködben és a többiek zsivajában. Talált is egyet. Hogy mekkora idióta is, amiért nem áll ki Mark mellett.

Becsengőig, majd a jelentés után is ezen gondolkodott. Miért vagyok ennyire gyáva…

Sziasztok mindenki, újra itt! Megint, mély sajnálatomat nyilvánítom ki a sok trágárságért, kijelentem, ez nem azért csinálom, mert nem találom a szavakat. Rímbe szedve is el tudnám mondani én a veszekedéseket, de még egyszer elmondom, azért teszem, hogy élőbb legyen a történet.
Mellesleg, remélem mindenkinek átjött a lényeg! Green Eye, neked pedig itt válaszolok - mert kommentben nem szoktam -, Mindig csütörtökönként jön a rész, kivéve ha beidőzítem hogy éjfél legyen Ilyenkor ez a marha rendszer szerdát ír ki....

Ninth

Mark teljesen elzárkózott a világtól a hétvégén. Első délután küldött pár SMS-t, hívni is próbálta Adriant, de mikor a srác kinyomta, elvesztette minden reményét. Bekapcsolt valami zenét és fejhallgatóval hallgatta. Tudta, hogy az segít, hogy ne akarjon gondolkodni.

Eközben Lessa a Facebook-ot böngészte. Az üzenő falon semmi sem látszott, mindenhol a megszokott idiótaságot látta, amíg fel nem villant az egyik chatablak. Bartók Ricsi. A legjobbkor – gondolta magában.

Ezt írta kezdésnek a srác:

Ricsi Bartók 21:34

Mindig is tudtam, hogy a kis Fere haverod ferde!

Alessandra Serney 21:35

Mi bajod van?

Ricsi Bartók 21:37

A haverod lesmárolta Adriant, az a kis pina meg elbőgte a bánatát az egyik focistának, aki a bátyja osztálytársa. Szerinted hány ezren tudhatják már? Meg amúgy mekkora hülye volt már Adrian, hogy elfutott. Helyébe’ odahívtam volna a másik arcot, aztán megagyaltam volna…

Alessandra Serney 21:39

Gratulálok, hülyeséged és rasszizmusod túlszárnyalhatatlan. Még mázlid, hogy olyan ocsmány vagy, hogy végső esetben sem kellenél senkinek, még a legigénytelenebb transzinak sem!

Ezzel kijelentkezett. Semmi kedve nem volt ahhoz, hogy továbbra is ilyen üzeneteket kapjon, mi tovább, Ricsiről soha többé nem akart hallani. De már ekkor tudta, hogy valami szörnyű nap lesz a hétfő. Valami borzalomnak a kezdete.

Hétfőn reggel, szokástól eltérően, együtt mentek fel a buszmegállóból. Mikor a parkolóban jártak, akkor érkezett meg a fekete Seat. Adrian és a testvére szálltak ki belőle, meg még egy srác. Mark ráismert, a focista, aki felkavart mindent. Végig Adriant nézte, mire a szöszi is megtalálta, már majdnem a sarkon voltak. Küldött egy barátságos, bár félénk mosolyt neki, de válaszul csak fintorgást kapott. Úgy érezte, két oldalról szúrja valami a szívét…

Bent, az első négy órát külön töltötték a hétből. Persze a nagy arcok mindig átjártak menőzni, és mindig a saját termükbe. Most oda, ahol Markék voltak. A srác leült közép középen, és a padra hajtotta a fejét. Fél keze a combján volt, a másik fele pedig a feje alatt.

Lessa a teremben lévőket nézte, pedig feszülten várta a dolgozatát is. Ha hármat kap, megtarthatja a kettest, ha nem, akkor lecsúszik egyesre. Persze eközben Ricsi is befutott. Mikor meglátta Markot, hülye vigyor terült arcára.

- Hé Fere! Milyen érzés, mikor a seggedbe’ matat valami? Bírod mi? Te kis köcsög!  - szólt a srác röhögve. A többiek is heherésztek, akik tudtak a dologról, a lányok csak szörnyülködtek, de Lessa felállt.

- Bekussolsz Bartók, különben felnyomom a seggedbe a tolltartódat és azt garantáltan nem fogod élvezni! – szólt a lány dühösen, mire csend terült el a termen. Egy-két lány sutyorgása indította be újra az életet. Mikor visszaült, biztatóan mosolygott Markra, hátha elér vele valamit .

- Köszönöm! – mondta halkan, majd átölelte a lányt. – Ha te nem lennél mellettem meghalnék!

- Senki nem bánthat, fogd fel! Csak akkor bánthat bárki is, hogyha megengeded! Ne engedd, ne lássák hogy fáj, ha a legnagyobb kést is forgatják meg a szívében. Az édes kis mosolyod a legnagyobb fegyvered! – suttogta a fülébe a lány, ezzel elengedte Markot. Mikor a srácra nézett, látta a könnyeket a szemében. A tolltartójából elővett egy tízes zsepit, majd a srác kezébe nyomta.

Mark kedvesen visszamosolygott rá, majd kifújta az orrát. Eközben a tanárnő belépett a terembe, szoknyáját a földön húzta, sipítva szólalt meg.

- Jó hírem van gyerekek, nem lett hármasnál rosszabb érdemjegy! – mondta a nő, az osztály pedig hangosan ünnepelte a hírt. – Üljetek le, az óra végén kiosztom! Most pedig a házi feladatokat…

***

Mark kapott hideget-meleget mindenkitől, de csak az öntött belé némi erőt, hogy Lessa ott van neki. Ha nem volt ereje szólni, Lessa nála ezerszer durvábban adta vissza. Persze a diákok okosak voltak, a tanárok előtt nem szapulták egymást. Ők voltak a kisangyalok. De mikor a tanár eltűnt, elkezdhették.

Mark rá sem bírt nézni Adrianra, csak nagyon ritkán pillantott felé mégis, a srác, ha ezt észrevette, fintorgott. Nem tudta ezt mire vélni tőle, de elfogadta. Az utolsó óra végén pont előtte mentek el Lessával. A srác csak méregette a barnát, mígnem megszólalt.

- Retkes buzi! – köpte a szavait. Mark és Lessa hátra néztek. Egyikük sem látott semmi megbánást rajta, semmi fájdalmat, hogy ezt mondta. Úgy látta, komolyan gondolta. Lessa lassan megfordult, dühös tekintettel indult el a fiú felé.

Mark viszont utána kapott a kezének, sikeresen elkapta. Mikor a lány rá nézett, megenyhülni látszott, de a szemében cikázó dühös villámok nem csillapodtak. A barna megcsóválta a fejét, miszerint nem érdemes. Pedig csak nem akarta, hogy a szőkének baja essen, mert Lessa biztosan kikészítette volna.

Kifelé menet, a lépcsőn lefelé, Mark megint megállt. Lessa rá nézett, a fiú sóhajtott, majd kinyögte, hogy mit akart.

- Nem szeretném, hogy együtt menjünk haza. Ma egyedül mennék…

- Én épp arra készültem, hogy lemondom a délutánt Dávidéknál!

- Nem kell! Menj csak vele. Úgy is, most gondolkodnom kell egy kicsit! – mondta keserédes hangon a fiú.

- Rendben. De ne hallgass a hangra, ha bármi hülyeséget mondana neked! – mosolygott rá a lány, és Mark viszonozta a gesztust. – Akkor én szaladok, hagylak gondolkodni!

Lessa inkább ellibegett, mintsem elszaladt. Úgy érezte, a lány, most tényleg az, aki valójában. A kedves és megértő, a szerelmes. De talán mindenkinek jobb, hogy a lány nem adja önmagát.

Mark lassan sétált, látta, ahogy Lessa megáll az egyik padon ülő srác felett. Barna haj, kék szem, magas, kicsit izmos termet. Nem volt rossz képű sem, de nem az a tipikus tinik álma. Kedvesen mosolygott Lessára, és miután a vállára emelte a táskát megölelte a lányt, homlokára adott puszit. Talán mégsem az az igazi nagymenő, mint amilyennek látszik…

Az úton hazafelé nem azon gondolkodott, hogy miért bánik vele így Adrian. Inkább nem is próbálta megérteni a srácot. Helyette a szép emlékekbe temetkezett, a legkedvesebb emlékébe. Az első igazi csókot látta maga előtt, újra és újra.

Ez az volt, amit kettesben tehettek meg, Markék házában, a fiú szobájában. Nem féltek, hogy meglátja őket valaki. A szobában a függöny be volt húzva, csak egy-két napsugár tört be a szobába és adott némi fényt.

Adrian akkor még félt. Sosem mondta Marknak, de a fiú saját maga múltjából tudta, hogy milyen furcsa is ez az egész. Rémisztő, mégis bizsergetően kellemes. Adrian félelme a lelepleződéstől hiába való volt, de mégis, jobb félni, mint megijedni.

Először egymás szemébe néztek. Adrian szeme vadul csillogott és ezer érzelem kavargott a két kék tengerben. Mark óvatosan közeledett, a fiú gyengén lehunyta a szemét. Mikor a barna már olyan közel volt hozzá, hogy érezze az ajkai közül kifutó meleg levegőt, megállt egy pillanatra. Közelről szemlélte a csodálatosan puha bőrt, amit meg is érintett. Az éteri szépségű fiú, hosszú, halovány pillái mögül megint előtűntek a kék íriszek. Közelről megszemlélték Mark arcát, kedvesen bíztató mosolyát, majd újra eltűntek. Ekkor a zöldszemű óvatosan csókot nyomott a nedves, rózsaszín ajkakra.

Az első elszakadásnál Adrian egyből Mark ajkai után kapott. Nem volt vad, csak nem akart elszakadni. Másodszor kezdődött újra a csók, sokkal intenzívebben folytatták, Adrian végre felszabadult volt.

Ez volt Mark kedvenc emléke a szőkéről. A régi, szerény és félénk srácból sok minden eltűnt, amit szeretett. A szerény srác, akit mindenre ösztönözni kellett a kapcsolatban, annyira kis esetlen volt. Most pedig, mint egy vérbeli meleggyűlölő, úgy néz Markra.

Felrémlett benne az undorodva kiejtett „retkes buzi” jelző. Nem tudta hova tenni, nem tudta, hogy érezzen ezután. Persze fájt neki, jobban szíven ütötte, mint eddig bármi.

Azt sem tudta, mit gondoljon Geriről. A srác azt mondta még valamikor régen, hogy hívja, ha bármi gond van. De most nem fog visszafutni a karjaiba, akkor már saját magától is undorodna.

Talán az volna a legjobb, ha nem volnék.

Sziasztok! Nos, talán kicsit túlságosan a gondolatokba mélyedtem most, de ez nekem kellet, meg úgy a történetnek is egy kicsit. Sajnálom, hogy némiképp rövidebb lett, mint a többi, de a tábor alatt írt jegyzeteim - több mint 5db A4-es oldal - vagy elázott, vagy a fiúk megtépték. Szóval ennek hatására, most kevesebbet hoztam. Igyekszem a Tenth részt kicsit hosszabbra - és fájdalmasabbra - írni!

Annyit előzetesben, hogy kezdenek igazán kibontakozni a karakterek, kiderül, ki kicsoda igazából. 

És most elnézést kérek a trágár szavakért, de remélem ez nem vesz vissza a történet iránt érzett szeretetekből. Próbáltam realisztikussá tenni, hisz mennyivel életszagúbb, hogy valaki buzizik, minthogy azt mondja, Homoszexuélis? 

Eighth

Mark, mikor beért a házba, leült a kanapéra és elkezdte a telefonját nyomkodni. Facebookon egy üzenet várta. Adrian írta, hogy hívja fel. Csupa nagybetű, vagy ezer felkiáltó jel, ettől megrettent.

Mikor a srác nevét és mosolygós képét látta maga előtt, megnyomta a hívást és lehunyt szemmel emelte a füléhez a készüléket. Sokáig csengett. Rettegett attól, hogy nem veszi majd fel a telefont, attól is, hogy felveszi.

- Igen? – szólt bele a fiú komoran.

- Azt írtad, hívjalak. – szólt halkan Mark. Hangja bűnbánó volt, nagyon árulkodó.

- Ja. Bátyám azzal fogadott, mikor megjöttek, hogy jó esélyjel te meleg vagy. Azt mondta, tisztára úgy néztetek egymásra, mintha smárolni készülnétek. Én csak azt akarom tudni, hogy volt-e valami? Összejártok még? Van valami köztetek?

Mark megnémult a vonal másik végén. Nem tudta, megértené-e őt Adrian. Igazat kell mondania, úgy érezte.

- Lesmárolt. Újra szerelmet vallott nekem. De én nem szeretem. Jó volt vele, de nem…

- Figyelj! – szólt Adrian halkan. Nagyot sóhajtott, aztán szólalt meg újra – Jobb lenne, ha a sulin kívül most nem találkoznánk egy kicsit. Most összejöttek a dolgok, láthatod. Anyámék, meg a Geris ügy, a holnapi meccs és persze az év-végi vizsgákig sincs már sok…

- Ezek csak rossz kifogások! Beszéljük meg holn…

- Nem! Majd valamikor beszélünk, de nem holnap! Szia.

Ezzel vége lett a hívásnak. Mark a dohányzóasztalra rakta a telefont, Megfogta az egyik díszpárnát és a feje alá rakta és ráfeküdt. Sötét volt a házban, az ablakon besütött a holdfény. Zöld szemeit lehunyta és inkább nem próbálta meg gondolni a mai napot.

Kint aludt el a kanapén. Túl fáradt volt, hogy a szobájába menjen. A reggel is ott érte, felhúzott lábakkal, de betakarva a saját takarójával. Arra ébredt fel, hogy csörög a kulcs a zárban, de próbált visszaaludni egy kicsit. Nem igazán sikerült, mert két apró kéz kezdte el pödörni és kócolni a félhosszú tincseket.

- Szia Lili! – szólt Mark aprókat pislogva. rossz érzés volt a reggeli napfényt meglátni.

- Babám, mondtam, hogy ne keltsd fel! – szólt egy női hang. – Bár, mostmár ideje lenne felkelni öcsikém, fél egy van.

- Neked is jó reggelt Noémi. – szólt a fiú, majd a hátára feküd. Lili meg is ragadta az alkalmat, hogy a srác hasára üljön és elkezdje óvatosan ütögetni a mellkasát.

- Mári kelj fel! Mutatni akarok neked valamit! – szólt a kislány, mire Mark óvatosan felnyitotta a szemét. Az öt éves kislány jó húsban volt, haja rövid és barna, a szeme sötétkék, mint az anyjáé.

A csöppség leugrott az fiú hasáról és elővett egy apró, zöld valamit az egyik zacskóból. Boldogan Mutogatta Marknak, aki idő közben felülült és a hátára helyezte a takarót. A kislány egy apró fradi mezt viselt, ami csak kicsit volt nagyobb, mit ami jó rá. Ehhez farmer és tornacipő dukált.

A kislány a sarkára ült és Mark felé nyújtotta az apró madzagra lógatott sípot. Mark elvette és belefújt. Lili megfogta a madzagot és meghúzta, ezzel kirántotta a srác szájából a sípot, az pedig elnémult.

- Mári ez az enyém!

- Igen, a tiéd Bogaram. – szólt a fiú, majd az arcára mutatott. – Kérek egy puszit! – a kislány boldogan odahajolt, és cuppanós puszit adott a srácnak.

Mark felállt a kemény kanapéról, majd felkapta a lányt és fél karjával szorosan fogva vitte el, egészen a konyháig, ahol Noémi pakolászott. Megállt oldalt és ketten nézték, ahogy az apró, vékony lány – hisz még csak 26 éves – kipakolja a szatyrokat.

- Anyu, mit szólnál, ha kimennénk hárman a meccsre? Ma a haveromék játszanak. – nézett a tesójára Mark.

- Nekem mindegy öcsi, mikor van?

- Fél háromkor. Benne vagy te is Lili? – nézett rá a fiú. A kislány erősen bólogatott, annyira hadonászott, hogy megfejelte Markot. A fiú egyből a kislányra figyelt, aki a fejét dörgölgette. – Jól vagy, Bogaram? 

- Igen! Ez nem fájt, hisz én Fere vagyok! – szólt, majd Mark vállához bújt. Noémi és Mark összemosolyogtak, hisz a kislány eredeti neve Balogh Lili. Mégis, ő úgy tekint magára, mint Fere.

- Na gyere te kőfejű, megyünk, én megreggelizek, te meg eszel valami finomat, jó? – ezzel letette a kislányt, aki morcosan nézett rá, felfújt arccal. – Mi a baj?

- Nem vagyok kőfejű! – jelentette ki durcásan, majd elvonult az asztalhoz. Mark csak a fejét csóválta mosolyogva és nekikezdett megvajazni a kenyereket.

***

Mark a nyakában vitte ez apró lányt, aki így átlátott a magas falon. Elgondolkozva nézett a sok fiúra, meg a lelátóknál lézengő pár emberre.

- Mári, mi kinek szurkolunk? – kérdezte átkarolva a fiú homlokát.

- A piros-feketéknek.

- A másik csapat rossz? – kérdezte a kislány a fiúkat elnézve.

- Nem, de a csapat a mi városunké. Nekik illik szurkolni. És itt játszik a barátom. – magyarázott Mark mindent tudóan. Próbált nem mutatni semmilyen érzelmet, mikor azt mondta, barátom…

- Melyik barátod? – nézett rá furán Noémi.

- Adrián. A szőke, aki sokat lóg nálunk.

- Ja, tudom! Az a kis helyes gyerek. – szólt a nővére bólogatva.

Ekkor értek be a látókörbe. Ők is látták a focistákat, a focisták is őket. De csak egy valaki kapta fel a fejét Mark jóízű nevetésére. Megnyugodott, hisz a szíve mélyén azt akarta, hogy a srác eljöjjön. Este átgondolta az egészet, nem kellett ehhez sok idő. Hitt neki, hogy ő nem akarta, mert szereti.

Végig figyelte őt melegítés közben, ahogy óvatosan fellépkedett a legmagasabb részére a lelátónak, majd a nyakából leemelte a kislányt. A térdére ültette és átkarolta a derekát. A kislány hátra fordult, úgy beszélgetett a nagybátyjával.

Adriant megbabonáztam Mark csillogó szeme, ahogy a kislányra nézett. Merte azt feltételezni, hogy jobban szereti az apró lányt bárkinél. Ahogy beszélt róla, mindig érezni lehetett, hogy a kislányért az életét adná. Ez után az jutott Adrian eszébe, hogy vajon Mark megtenné-e ezt érte. Az életét adni a másikért, akár egyetlen mosolyért.

Adrian csak nézett előre céltalanul, mikor szóltak neki, hogy menni kéne, mert nemsoká kezdés. Mark is inkább rávette a kislányt, hogy hallgasson és figyelje a meccset. Bár ezzel sosem volt gond, mikor ténylegesen játszottak. Mikor a fiúk piros-feketében felvonultak a pályára, a kislány még utoljára felnézet a srácra.

- Mári, ki a barátod? Megmutatod?

- Látod a fiút, azt a nagyon magasat? – a kislány bólogatott – A tőle jobbra álló fiú az. Adriannak hívják.

- Neki szurkolunk?

- Igen! – mondta Mark, majd mikor felemelte a tekintetét a kislányról, egyből a szőkére pillantott. A kék íriszek pontosan őt nézték, boldog mosoly ült a csodás arcon.

A meccs elkezdődött. Hangos, trágár szavak, a bíró szidása és a taps mind velejárója volt a meccsnek. A félidőben Adrianék csapata vezetett. 4-2 volt az állás.

Alig kezdődött el a második félidő, Adriant nagyon csúnyán térden rúgták. A fiú elesett, Mark pedig kicsit erősebben markolta meg a térdét. Szíve szerint olyan rondákat ordított volna a srácnak aki megrúgta a szőke szerelmét, mint amilyet még soha nem mondott. Mindezeket csak az ölében tartott Lili miatt fojtotta el. A kislány teljes erejéből fujjogott, és azt ordította, hogy ez csúnya dolog volt!

Adrian fél perccel később felállt és lebicegett a pályáról. Váltott pár szót az edzővel, majd elindult a régi mosdók fel. Mikor sántikálva elhaladt a lelátó mellett, Mark szemébe nézett és a régi mosdók felé biccentett.

- Noémi, mindjárt jövök.

- Oké. Lili, jössz az én ölembe? – nézett rá a nő. A kislány bólogatott és az anyja ölébe ült.

Mark igyekezett feltűnésmentesen elmenni a régi, félig fallal beépített – és nem mellesleg nagyon büdös – helyre. A falon csempe, a piszoárok sárgák és persze a lepukkant budi kelléke a leszakadt, falnak támasztott és telefirkált vécéajtó.

Mark bement, Adriant is látta. Az üres fallal állt szemben, keresztbe tett karokkal. Szája sarkában apró mosoly ült, örült, hogy Mark ilyen hamar utána jött. Közelebb bicegett hozzá, tényleg fájt neki.

- Sajnálom! – mondta Mark szemébe nézve. – De örülök, hogy elmondtad.

- Nem haragszol? – nézett rá kérdőn a barna.

- Nem. Ha nem te kezdted, ha nem szereted, akkor nincs miért! – mondta a szőke, ezzel meghazudtolva a fiatal, vad, meggondolatlan mivoltát. Bátran állítható, hogy ilyen okosat és igazat még sosem szólt.

Mark megragadta a srác arcát gyengéden, majd szájon csókolta. A taps és őrjöngés szűrődött be kintről, valaki gólt lőtt, mégis olyan volt, mintha őket tapsolnák. Egyszerre érzett nyugalmat, boldogságot és örömet és ez jobb volt számára bármilyen testi örömnél. Mégis, rövidre sikerült a csók, mert eszébe jutott pár tényező, ami miatt nem itt kellene.

- A szüleid…? – nézett rá kíváncsian.

- Otthon. Kaptak valami fontos melót, naná, hogy cseszek eljönni. Mindegy, már megszoktam. A bátyám meg valami csajt fűzöget… - mondta, majd hangját visszafojtotta, úgy, hogy a suttogásnál is halkabban beszélhessen – Inkább csókolj meg újra.

Mark pedig nem habozott. Boldog volt, hogy megteheti. Ezt akarta tenni újra és újra, amíg meg nem fullad, mart úgy érezte, ez az egyetlen dolog, ami gátat szabhat a mértéktelen csókcsatának.

Lassan elindultak és Adrian csempézett falnak ütközött. Mark egyik keze a karját, a másik az oldalát simította, mégis a szőke kezei tétlenek lettek. Csak élvezte a ”kényeztetést”, amit kapott. Legalább öt perce nem váltak el és még csak nem is gyorsítottak. A pillanatot az örökkévalóságig akarták ilyen helyzetben tartani.

- Azt a kurva… - szólt egy hang kintről. Adrian reagált először és ellökte Markot. Nem nézte, hogy ki talált rájuk, csak elbicegett, olyan gyorsan, ahogy tudott. Mikor Mark felocsúdott, hogy mi is történt, már egyedül volt.

Döbbenten rohant ki az öltözőből, a két srácot kereste. Félre vonulva beszélgettek a pálya körüli fal mellett. Adrian Markra nézett és viszont. Adrian szemébe könnyek gyűltek, de mielőtt bármit is tett volna, Mark elment a lelátóhoz, próbálta visszanyelni a könnyeit.

- Noémi! – szólt a nőnek, aki meg is fordult. – Haza megyek! Otthon találkozunk! – mondta halkan a fiú, majd a nézőközönség fujjogni és káromkodni kezdett. Mark futásnak eredt, meg sem várta a nővére válaszát. Végig futott hazáig, néhány könny végigfolyt az arcán, majd lecsöppent az állán.

A házban nem a saját ajtajukon kopogott, hanem Lessáén. A lány nyitott neki ajtót. Mikor meglátta és feldolgozta, hogy a barátja sír, egyből átölelte. Behívta a házba, és az ajtót bevágta. Az első gondolata az volt, hogy meg fogja fojtani a szőkét, ha bármit is ártott a srácnak.


Sziasztok, itt Ayumu még mindig! Jaj, milyen jó érzés belegondolni abba, hogy mennyire utálhattok! De ez annyira jó érzés! De azért nem szeretnék csuklani, és anyukám sem, úgyhogy ne emlegessetek minket! - ha értitek...
Nos, azzal igazán nem mondok sokat, ha ide leírom, hogy innentől majdnem mindig csak egy apró napfény lesz a történetekben, de szíveket fogok melengetni néha.
Mellesleg, amíg ti ezt olvassátok, én hazafelé tartok a táboromból. Nem tudom jó időm volt-e... - mivel ütemeztem a részt, hogy ne kelljen estig várnotok! De most pusz-pusz! Love ya all!