Eleventh

Lessa a szombatját Dáviddal töltötte. Filmet néztek, beszélgettek, csókolóztak – Dávid nem is nyomult, nem akart egyből mást csinálni, de azt Lessa sem engedte volna.

Öt órakor indultak el a buszmegállóba, akkor volt az utolsó busz haza a lány számára. Boldogan dőlt neki a pad támlájának és hallgatta Dávidot, szorosan mellette ült. Az osztálytársairól beszélt, hogy mekkora barmok. Ekkor Lessa elővette a telefonját. Megnézte az időt és egy pillanatra a háttéren ragadt meg a tekintete. Ő és Mark voltak rajta. A képernyőn Dávid tekintete is megakadt.

- Ki az a fiú, Lessa? – vonta fel a szemöldökét a srác.

- A legjobb barátom, kisbaba korom óta. Miért? – nézett vissza a lány kérdőn. A képernyő elsötétült és egymásra néztek.

- Ő az a fiú, akit a suliban állandóan buziznak, vagy tévedek? Valami Mark…

- Igen, ő meleg. Netán gondod van vele? – szólt Lessa némi élt csempészve a hangjába.

- Nincs. Semmi bajom a melegekkel. Ráadásul nem is ismerem a srácot. Persze, bennem is megvan a „jé, ez buzi” érzés, szóval nem mondhatnám, hogy előítélet mentes vagyok. De ha egyszer arra kerül a sor, hogy bemutatsz neki, és jó a személyisége, én nem fogom figyelembe venni az identitását.

Lessa meglepődött. Nem erre számított, de a kellemes csalódás nagyon jól esett most a szívének. Nem gondolta volna, hogy Dávid ilyen véleményen van.

A lány boldogan ölelte meg a fiút, aki megsimította a vállát. Már csak egy gyors csókra volt idejük, mielőtt befutott a busz. Lessa vegyes érzelmekkel szállt fel a járműre.

***

Mark viszonylag későn ért haza az este. Nyolckor indult el, hogy egy fejszellőztető sétát tegyen, ámbár ebből egy két órás gondolkodás lett a helyi apró parkban. Teljesen rásötétedett, mikor rájött, hogy illene haza mennie.

Teljesen elfeledkezett az édesanyjáról, aki aznap este, kicsivel nyolc után ért haza. Bár a nő nem aggódott érte – hisz Mark két idősebb testvéréhez képest a fiú maga egy megtestesült kisangyal – mégis, feszülten várta haza a fiút. Beszélnie kellett vele, ha akarta azt a barna hajú, ha nem…

Mark letette a vastag pulóverét a ruhafogasra, majd belépett a fénnyel elárasztott nappaliba. Gondolta, hogy az édesanyja az, hisz a héten váltott műszakban dolgoznak.

- Szia, Anya! – szólt őszintén mosolyogva. Mielőtt újra kérdezett, elindult a konyha felé. – Hogy vagy? Azt hittem már aludni fogsz.

- Holnap nem megyek be dolgozni. Veled pedig beszédem van.

- Valami rosszat tettem? – nézett rá a nőre, miközben a konyhaszekrényből vett elő egy adag kakaós kekszet. Miközben megbontotta, lassan előre sétálta a nappaliba, lehuppant a nő mellé és rá nézett. A nő alacsony, molett termetével és egyenes hátával igazán úrinak tűnt.

- Édesem, nem is tudom, hogyan kezdjek hozzá… - szólt a nő, Mark térdére simította a kezét.

- Mond csak! – mosolygott kedvesen a fiú. A nő vett egy mély levegőt, erőt gyűjtött a beszédhez.

- Vannak valami gondok az iskolában? – kérdezte az fiú arcát bámulva. Mark meglepődött a kérdésen, de mimikája nem árult el többet, mint amennyit kellett.

- Nem, nincsenek. Az általános, tudod, a jegyek, a tanárok… De ezen felül semmi.

- Igen? Én nem így tudom. – szólt a nő komolyan, de nem dorgálóan. Fájt a szíve, sosem gondolta, hogy erről fog valamikor beszélni akármelyik gyermekével… - Mikor hazaérzem, gondoltam számítógépezek egy kicsit. Mikor egyáltalán benyomtam a monitort, egyből a te Facebook oldaladat találtam. Teli voltál üzenetekkel.

- Ugye nem olvastál bele? – kérdezte Mark, mostmár jóval rémültebben. Az anyja bólogatott válaszul.

- Nem kérdezgetlek, csak mond el, hogy igaz-e. Az vagy, aminek neveznek…? - a nő egy pillanatra elnémult, de újra képes volt megszólalni – Meleg vagy?

- Kár tagadnom bármit is, hisz tudom, hogy már elkönyveltél egy rossz buzeránsnak! – szólt a fiú kiakadva. Anita, a kedves édesanya megdermedt. Mégis, Mark karjára simította a kezét.

- Ez nem igaz kicsim! Miért lennél más, mint aki eddig voltál? Nem tudtam rólad, de nem változtál semmit a szememben!

Mark ellökte a kezét és távolabb húzódott a nőtől. Újra sírni akart, de nem fakadt ki. Az édesanyja szemébe is könnyek gyűltek. Sok mindent akart tudni a fiáról, hogy ki is ő, milyen is valójában. És a legőszintébben nem az fájt neki, hogy a fia a sajátjait kedveli, inkább az, hogy nem látta eddig a jeleket.

- Valamikor akkor eszméltem rá, hogy nem igazán tetszenek a lányok, miután összejöttem Fannival hetedikben. – szólalt meg Mark. Halkan beszélt, nem nézett anyjára. A dohányzó asztalt nézte, a poháralátétekkel. - Nem tudtam, mi olyan jó a csókolózásban, nem élveztem, hogy együtt vagyunk, pedig nagyon szép lánynak tartottam akkor és még most is, de nem szerettem sosem. Hetedik végén szakítottam vele. Aztán valamikor júliusban elmentünk focizni a bandával. Én tovább maradtam, mint a többiek. Amikor felmentem öltözni, ott volt az egyik srác bátyja. A nevét se tudtam, de nagyon tetszett. Ő akkor volt tizennyolc. Mindene tetszett, a hosszú haja, az izmai, a szemei… Ő észrevette, hogy figyelem, én gyorsan leléptem, de otthagytam a cipőmet. Mikor visszamentem, nála volt. Közelebb mentem hozzá, ő meg… Csak úgy megcsókolt. Ezt már élveztem is! Olyan más volt, olyan… Jó.

Mark nem nézett rá az édesanyjára, de gondolta, hogy a nő furcsa arcot vág. Ő arra gondolt, hogy fintorog, de mellélőtt. Megdöbbenve nézte a fiát, hogy ily’ könnyeden mesél magáról. Arról, amit ezek szerint évekig rejtegetett.

- Talán még emlékszel is rá, jópárszor járt nálunk. Geri volt az első fiúm… - Mark beharapta az ajkait. Sok boldog, kellemes, és intim emlék tört rá, de egytől egyig szerette mindet. - Emlékszel mennyire örültem, hogy engedted, hogy náluk aludjak? Senki nem volt otthon náluk akkor. A családja elutazott Ausztriába síelni a téli szünetre, és könnyedén otthon hagyták őt egyedül, mert azt mondta, nincs kedve menni, tanulni akar. De igazából hozzá sem nyúlt a tankönyveihez. A hétvégét, amit nála töltöttem… Mondjuk úgy, fontos volt. Ő sosem volt oda a romantikus dolgokért, mint én, de gondolom ezt sem tudod rólam. – szólt epésen a fiú.

Az anyja megint meglepődött. Tényleg nem tudta a fiáról azokat a dolgokat amiket felsorolt. De most feszülten várta az egész végét.

- Filmet néztünk, rendeltünk pizzát. Este végre aludhattunk együtt. Késő volt, talán már éjfél is, mégis, nem bírtunk aludni. Mikor bejött a fürdés után, egy szál bokszerben volt. Odajött hozzám az ágyra és megcsókolt. Fölém mászott, és úgy éreztem, a keze mindenhol simítja a testemet. Mind a ketten akartuk akkor, hogy megtörténjen. És megtörtént. Vigyázott rám, így eshettem át a tűzkeresztségen. Ezután nem volt megállás. Együtt jártunk bulizni Pestre, többet voltunk együtt, mindenféle értelemben… Aztán nyár végén elköltözött, és elvesztettük az érdeklődésünket, szakítottunk…

Most jött el a pillanat, hogy az anyjára nézett. A nő vegyes érzelmekkel az arcán, de figyelmesen hallgatta a fiát. Szó szerint dúltak benne az érzelmek. Düh, együttérzés, szeretet… De amit sokszor éreznek ilyenkor az emberek, hiányzott. Nem volt ott undor, sem gyűlölet.

- Aztán jött más. Nem telt el sok idő a szakítás után, hogy valaki más máris megtetszett. Beleestem a legjobb barátomba. Lessától kértem tanácsot, hisz Adriant nekem kellett meghódítanom. Ő azt mondta, tegyek úgy mint Geri velem. Vagy bejön, vagy nem. Lessa úgy gondolta, hogyha nem is érez semmit Adrian és még heteró is, akkor sem fogja elmondani senkinek, hisz csorba esne a „gazdag, focikirály ficsúr” image-én. De ő érzett valamit. Ő lett a második kapcsolatom. Egészen majdnem egy héttel ezelőttig együtt voltunk. Igazából még mindig együtt vagyunk… Nem tudom. A mostani helyzet, amiért közutálat kiemelt helyén vagyokk, azért állt elő, mert látták, hogy csókolózunk. Ő tagad mindent, azt mondja mindenkinek, hogy én támadtam le. Nekem azt mondja, még szeret és ebben biztos is vagyok. Csak már nehezemre esik elviselni a bántásokat. Emellett, hogy tartsa az álcát, ő is ócsárol engem. Egy percet sem tölthetünk egy légtérben anélkül, hogy beszólogatnának… Nehéz viselni…

Mark szeméből kicsordult az első könny. Hiányzott neki Adrian. Azt akarta, hogy újra együtt legyenek. Egyszer csak annyit érzett, hogy az édesanyja átöleli és az oldalát simogatja.

- Édes kisfiam… - szólt a nő és puszit adott a fia fejére. – Te állod azokat az ocsmány káromokat, amíg ő semmit nem kell hallgasson belőle?

- Ig-Igen… - szólt remegő hanggal a fiú. Az édesanyja elővett egy zsebkendőt a pulóvere zsebéből és odaadta Marknak. Sajnálta a fiát, amiért eddig egyedül hordozta ezt a súlyt. És bánta, hogy nem tud segíteni rajta sehogyan sem. Hisz tudta, hogyha bemegy az iskolába, abból csak nagyobb galiba lesz.

- Édesem… Nekem bármikor elmondhattad volna!

- Mi? Te… Téged nem za-zavar? – nézett a nőre a fia. Kellemese melegség áradt szét a tetében.

- Hogy is zavarna, az anyád vagyok az istenért! Mi lennék, ha zavarna? Valami szívtelen dög… De mégis, nem tudnátok ezt megbeszélni Adriannal? Hisz ő egy aranyos, értelmes fiúnak látszott. Biztos találnátok megoldást…

- Talán… - szólt Mark. Teljesen bizonytalan lábakon állt. Már csak egy gyenge fuvallat választotta el attól, hogy kiessen a kezéből az irányítás. – Beszélek vele. Valamikor.

Fel akart állni a kanapéról, de az édesanyja visszahúzta. A mosoly az arcán egyszerre volt bíztató és igazán boldog.

- Egyezünk meg két dologban… - mondta a nő, kezében tartva a fiáét – Először is, apádnak egy szót sem ejtünk erről. Bármi gond van, én majd elintézem.

- Rendben! – bólogatott Mark, majd megtörölte a szemét.

- Másodszor, akit megismersz, és úgy érzed, megismerhetjük, mutasd be nekem! Tudni akarom, kivel, hogy állsz.

Mark mosolyogva nevetett és továbbra is törölgette a szemét. Az édesanyja büszke volt a fiára. Bátor és erős lelkű fiú, és akárkit is szeret, biztosan mellette áll majd a világ végéig.

A fiú mosolyogva állt fel és így ment be a szobájába. Egy igazi életerős lökést adott neki az édesanyja hozzáállása.

Sziasztok, újra itt! Sajnálom, talán semmit nem mond a rész, de ez a beszélgetés igen fontos lesz nem is olyan sokára. Talán öt rész... De itt egy kis ízelítő a következőből. Ha úgy gondoljátok, szívesen kirakom vasárnap - raknám szombaton is, de akkor nem vagyok itthon.
"Ő a világ legédesebb sráca, a lelke tisztább bárkiénél. Mindig, mindenkinek a jót akarja. Ezért sínyli meg az életet. Mindig is szeretett másokat boldognak látni. Főleg azt, akit szeret. Ezért akar most téged boldognak látni! - szólt Geri epésen."
Bocsánat a negyed kilences közzétételért, hosszú napok vannak mögöttem, és hosszú napoknak nézek elébe.