Sixteenth

Fél órán belül mindenki ott volt, kivéve Adriant. A két család összeborult, Lili a nagymamája ölében aludt. Mark nagyobbik testvére, Dani a nő vállára dőlt, Gábor járkált, Linda és Lessa beszélgettek. Linda próbált kiszedni valamit lányából, de az semmit nem mondott azon kívül, amit lényegesnek tartott. Nem mondta el, miért csinálták ezt, bár Anita tudta. A lányban annyi érzelem tombolt, úgy érezte, szét akar szakadni a mellkasa.

Adrian a mély csend közepébe loholt bele a mögötte rohanó bátyjával. Lessa végigkísérte a fiút a szemével, ahogy elé lép. A fiú biccentett, hogy menjenek félre. Az idősebbik Acsowsky csak félrevonult az egyik sarokba és várt. Nem elég, hogy az öccse elrángatta otthonról, emellett még azt sem tudhatta, miért kell mindenképpen bejönni Markhoz. Sejtése már volt, de inkább elhessegette az ötletet.

- Lessa… - Adrian sóhajtott. Milliónyi dolgot akart mondani, alig tudta, mi legyen az első. – Mi történt vele. Hogy van?

- Én sem tudom, az orvos még semmit nem mondott. Elájult, szerintem azért, mert fejbe vágták egy üveggel. Az arcából alig láttam valamit, úgy elverték. Ráadásul az a rohadék még előttem ütötte. A haverjai lefogtak és arrébb vittek.

- Az apja és a bátyja sejtenek valamit? Nem akarok balhét.

- Hogy vagy képes…?! – Lessa szinte ordítva tette fel a kérdést, majd egy hangosan csattanó pofont adott Adriannak. A fiú az arcára tette a kezét. – Ezek után is magadat félted?! Rohadj meg Acsowsky, érted?! Rohadj meg! Miért nem fogod fel végre, hogy nem te vagy a világ közepe?

- Csessze meg Alessa, szerinted mit kellett volna csinálnom?!

- Talán ott lehettél volna! – rivallt rá a lány. Várt egy kicsit, erőt gyűjtött. Ajkai megremegtek egy kicsit. – Lettél volna inkább a helyében! Mond, mi a franc az oka annak, hogy nem te fekszel ott, hanem ő? Tudod mi?! A kibaszott jó lelke! De te le se szarod őt, minek is kéne, hisz ő nem érhet fel hozzád, mi?! De attól még ugyan olyan kis fasszopó maradsz, mint voltál. Én pedig megígérek neked valamit! Esküszöm az égre, hogyha valami baja lesz, de ne adja az Isten, hogy úgy lesz, én is ide juttatlak!

- Ne fenyegess, Serney! – szólt gyöngén taszítva a lányon. Az viszonozta a gesztust, de sokkal erősebben. Minden erejét beleadva nekilökte Adriant a falnak. A fiú feje halkan koccant. Fél kézzel ragadta meg a fiú nyakát. Körmeit mélyen a bőrbe fúrta.

- Nem lesz hozzád több szavam, de úgy vélem nem is kell: Hagyd őt békén. Kerüld el, mint a pestist. Bemehetsz hozzá, amíg nincs ébren, de ha megtudom, hogy akár egy szót s váltottál vele, lassan megkínozlak és élve eltemetlek! Tudod, eddig legalább értél valamennyit a szememben, de mostmár semmi vagy… Te és a szemétláda haverjaid dögöljetek meg AIDS-ben!

- Alessa elég! Ülj le! – parancsolt rá az anyja, miközben lerángatta a kezét a srác nyakáról. A lila körömnyomok ott éktelenkedtek a nyakán. – Bocsáss meg, kicsit ideges, mint mindannyian.

- Anya, nem csak ideges vagyok. Ez a nyomorult az oka annak, hogy Mark ide került!

Lessa szavaira mindenki felkapta a fejét. Gábor és Dani egyből közelebb húzódtak, Dávid szintúgy. Mialatt Anita felállt Lilivel a karjaiban ült a műanyag székeken, mindenki idegesen, vagy dühösen nézte a két fiatalt.

- Mit jelentsen ez? – kérdezte idegesen Gábor, semmit nem értett. Egyik gyerek sem szólalt meg, Lessa megbökte a srácot, hogy szólaljon meg, de az meg sem nyikkant.

- Ne akard, hogy én mondjam el. – szólt halkan Lessa. Adrian halkan sóhajtott. Olyan görcs volt a gyomrában, mint mikor történelem órán felelnie kellett. Most sok minden meg fog változni.

- Jól mondta, velős részem van ebben. Egyik fő oka, hogy nem álltam ki mellette. Mark és én, nos… Mi egy pár vagyunk. És nem fogalmaztam rosszul, mind a kettőnk meleg, mint a radiátor, mi szerettük egymást…

- Azért túlzásokba ne ess! – szólt komoran Lessa. – Csak ő szeretett téged!

- Álljunk meg, az én fiam nem meleg! – szólt a férfi, a hangja kissé dühös volt. – Arról már régen tudnék. És amúgy is, 16 évesek vagytok, honnan tudnátok ti, hogy melegek vagytok-e?

- Nem hiszem el Adrian, hogy buzi lennél! Öcsém, most komolyan, sose láttalak még úgy nézni akárkire, nemhogy Ferére!

- Mindenki téved. Lessa és Anita tudják, mindenki más azért nem, mert nem akartuk. Markról csak Lessa tud beszélni, de én azóta tudom, hogy szeretem őt, mióta csak hozzám szólt. Először furcsa volt és féltem. Féltem az érzéstől, hogy megutálnak és nem lesz senki, aki szeret. Nagyon gyűlöltem magam, amiért így érzek, próbáltam elfojtani, de mindig, mikor ökörködésből meglökött, vagy akár csak megbökött valahol, többet akartam. Néha úgy éreztem, hogy viszont érez, de próbáltam nem álltatni magamat. Aztán mikor megcsókolt… Úgy éreztem enyém a világ és senki nem bánthat. Főleg ha mellette vagyok.

Mindenki néma volt és a gondolataiba révedt. Lessa végignézett rajtuk és mást látott mindenhol. Dani csak meredt előre, próbálta feldolgozni hogy a kisöccse tényleg ferde. Gábor inkább csak dühösnek látszott. Linda pedig együtt érzett. Dávid csak meredt az öccsére, nem tudta eldönteni, hogyan kellene éreznie iránta. A négy idősebb közül Gábor szólalt meg először, újra.

- Alessa, akkor te tudsz beszélni Markról? Az elejétől… - a férfi hangja elcsuklott.

- Persze! Tudjátok, én sejtettem. Két éve júniusban mesélt arról, hogy pasija van. Fekete Gergő volt a fiú. Szinte áradozott róla, hogy milyen kedves vele, és nem olyan mint amilyenek a heteró párokban a pasik. Azt mondta, sosem mászott rá, mindig csak addig mentek, amíg Mark megengedte. Azt hiszem nyolcadik decemberében voltak együtt először. Mark akkor vesztette el… Szóval értitek. Nem sokkal az egy éves évforduló után szétmentek. Adrian és Mark barátok lettek, de én már láttam Markon, hogy oda van érte. Ősz vége felé sikerült rávennem Markot, hogy lépjen valamit. Végül lesmárolta Adriant egy budiban és azóta együtt voltak. Mark imádta Adriant, de ő elárulta…

- Nem! Nem árultam el őt! – szólt gorombán a szőke.

- Mi az hogy nem?! Pofátlanul buziztad, mikor az a hogy-is-hívják srác meglátott titeket a meccs után! A suliban hozzá se szóltál, vagy ha mégis, akkor csak bántottad! Ne merd azt mondani, hogy nem árulás az, amit csináltál!

- Te nem tudhatod, mi lett volna velem! – szólt vissza Adrian. Lessa dühe átragadt rá is. Egyszerűen nem akarta, hogy a lánynak igaza legyen.

- Leszarom, hogy mi lett volna veled, az a lényeg, hogy mi van most vele! – kiáltott rá a lány. Az anyja megszorította a vállát, majd elhallgatott. Kezeit mellkasa előtt keresztbe tette. – Meséld el nekik! Mond el, hogy miket mondtál rá a meccs után és mit csináltál Hell Ricsivel az öltözőben tegnap!

Feszült csend állt be, Adrian azt akarta hogy megnyíljon alatta a föld. Azt sem bánta volna, ha ott marad örökre, csak ne kelljen elmondania mindent. Szégyellte magát, amiért ilyeneket mondott, de el kellett mondania. Ha nem ő, akkor majd Lessa, és azzal még lejjebb kerül a többi ember szemében.

- Azzal kezdődött minden, hogy újra találkozott az exével, aki megcsókolta. Dühös lettem, ő pedig eljött megbeszélni. Meccsünk volt, de kiállítottak, mert csúnyán megrúgytak. Mikor megbeszéltük, megcsókolt, és Csabi látott minket. Én kirohantam és azt meséltem neki, hogy Mark csak úgy letámadott. Futótűzként terjedt a pletyka a suliban. Mindenki elkezdte bántani Markot és tőlem is ezt várták. Ocsmány dolgokat vágtam a fejéhez, csak hogy tartsam az álcát. Egyszer beszéltünk, azt mondta megtartja magának az egészet, mert nem akarja, hogy azt kelljen érezzem, amit neki. Aztán Lessa szólt Gerinek, hogy jöjjön el hozzánk. A srác leordította a fejemet, amiért azt teszem amit, és sikeresen ráébresztett arra, hogy békülünk kell. Most hétfőn léptem is. Markéknál kibékültünk. Az iskolában egész héten ment minden ahogy szokott, buziztak, meg minden. Aztán Ricsi elhívott, hogy beszéljünk. Öt nagydarab haverjával jött. Kitervelte, hogy ma elveri Markot. Azt mondta, hogy ha nem mondom el neki, elhiszik, hogy heteró vagyok. És én így tettem…

- Igazat mond Alessa? – nézett rá Gábor.

- Igen. Én is tudtam a dologról, megvan minden hangfelvételen. Tudom, fontosabb kellett volna legyen Mark testi épsége, de nem szóltam neki. Hagytam, hogy oda menjen ahova akarták. Felvettem videóra ahogy ütik, gondoltam a hasznunkra lehet, ha lépni akartok a srác ellen. Szörnyű volt kivárni, hogy kétszer megütik. Amint megvolt, odarohantam és megrúgtam az egyik srácot. Elcibáltak és előttem behúztak neki kettőt. Sikerült kiszabadulnom, de akkor már végeztek. Ott feküdt én meg hívtam a mentőket, aztán titeket… - a lány szeme újra könnyes lett, de aztán szipogott egyet és folytatta – Adrian miatt ment oda. Kapott egy SMS-t az ő számáról, hogy találkozzanak és napközben iszonyatosan boldog volt. Talán rosszu tettem, hogy nem szóltam semmit róla, de… - a lányt félbeszakította Gábor mély, komor hangja.

- Nem, jól tetted, hogy felvettél mindent. Megteszünk minden jogi lépést. De azt szeretném, ha Adrian és én beszélhetnénk négy szem közt! Menjünk ki az udvarra fiam…

- Rendben… - szólt Adrian, hangjában megjelent a félelem. Sosem leplezte, hogy mint Mark szeretője, tartott a fiú apjától.

A nagydarab férfi mellett Adrian aprónak és törékenynek érezte magát. Ketten beszálltak a liftbe, egy szót sem váltottak. Adrian belülről harapdálta az ajkait, amíg ki nem értek. A gyomra beleremegett az egész helyzetbe. Sejtelme sem volt arról, hogy mit akarhat a férfi.

Mikor mindketten a betont taposták, Gábor a cigiét kereste a farmerében. Mikor megtalálta a dobozt, kivett belőle egy szálat, meg egy egyszerű fekete öngyújtót. A dobozt a kezében tartotta, nem csak egy szálat szándékozott elszívni.

Mikor az első adag füstöt kifújta, végre ránézett Adrianra. A fiú egy fejjel alacsonyabb volt a férfinél. Adrian nem is attól tartott, hogy megütik, inkább attól, hogy valami olyat kap a férfitól, ami igazán a lelkét fogja megfacsarni.

- Adrian… Igazából én nem is tudom mit kéne mondanom. Három gyerekem van, kettő már felnőtt, de ilyet még nem éltem. És kétlem, hogy a „fiam kórházban van, mert megverték, most derült ki hogy meleg és már általános iskolás kora óta pasizik, mit tegyek?” kérdésre, tíznél több ember tudná a választ.

- Ezt hogy érti, uram? – kérdezte Adrian tisztelettudóan.

- Tudod, mindenre fel voltam készülve, és valahol mélyen láttam is előre, hogy Marknak nem lesz felesége és gyerekei. Mégis, én így szeretem őt. Szíven ütött a dolog, mindenkit így érhet, de ő még a fiam. Csak tudni szeretném a te szemszögedből is a dolgokat. Alessa azt mondta, te nem viszonoztad amit ő érzett. Ő hajlamos túlozni, mert nagyon szereti Markot, de én a te verziódra vagyok kíváncsi.

- Nos… Abban nincs igaza, hogy én nem szerettem őt. Mindennél jobb volt, mikor vele lehettem, ő lökött bele az életbe igazán. De amiket a szétesésünk után csináltam, az szörnyű, és szégyellem is magam érte.

- Tényleg kimondtad azokat a dolgokat? – kérdezte, miközben egy újabb cigire gyújtott rá. Az előzőt épp most taposta el.

- Igen. Buziztam, mert a haverjaim ezt várták. Tudták, hogy milyenek a szüleim, ezért gondolták, hogy pontosan olyan vagyok, mint ők és a bátyám. Pedig senki nem tudja, hány éjszakát töltöttem sírva, gondolkodva, hogy mivel tehetném jóvá mindezt. Tudom, hogy sehogy, mert ezt nagyon elcsesztem.

- A szüleid nem fogadnának el, igaz?

- Igen. Abban sem vagyok biztos, hogy a saját bátyám haza visz-e mindezek után. De én állandóan csak magamat sajnáltatom, mikor Mark sokkal rosszabb helyzetben van és volt, mint én. Azért történt ez vele, mert nem akartam elveszíteni az életmódomat. Én vagyok a népszerű gazdag kölyök, és ha ez nem lenne, akkor semmim nem lenne. Senkim nem lenne. Azt mondták, hogy akkor legalább Mark mellettem lenne, ebben igazuk is van, de meddig lennénk együtt? Ki tudja, hány napunk, hetünk, hónapunk van hátra közösen?

- Értékelem a racionális gondolkodásodat, csak a megvalósítást nem. Ha nem bántottad volna a fiamat, még áldásomat is adnám rátok. Mégis, most azt akarom kérni tőled, hogy kerüld el. Kifejezetten arra kérlek, hogy ne gyere be hozzá a kórházba. Ha ma be tudunk hozzá menni megengedem, hogy velünk gyere, de azután nem akarok arról hallani, hogy itt jártál. Talán most úgy gondolod, hogy ez nem igazságos, én pedig pontosan tudom, hogy így van. De mégis csak apa vagyok, ezúton a fiam érdekei számomra a legfontosabbak. Majd te is megérted, ha az leszel. De mégis, bolond nem vagyok. Ha Mark ezután is akar veled beszélgetni és együtt lenni, engedni fogom. Amíg ő nem keres, arra kérlek, hogy hagyd békén.

- Így teszek. De mégis, nem tehetek valamit, hogy változzon a véleménye?

- Nem fiam. Erről már lekéstél. Én most visszamegyek a családomhoz, de ha akarsz, maradhatsz idekinn egy kicsit. Neked is hasonló trauma lehet ez, mint nekünk. Csak szellőztesd ki a fejed, aztán gyere.

A fiú bólintott, elindult a kicsit fásított rész felé. Nem tudta, mit kellene tennie. Úgy érezte, az érzelmei sírba viszik. Mark helyébe akart kerülni. El akarta cserélni a múltjukat, hogy most inkább saját maga legyen elverve. Meg akarta ölelni Markot, látni akarta, tudni akarta hogy mi van vele.

A legszörnyűbb érzése mind közül mégis az volt, hogy nem tudott sírni. Annyi mindenért eresztett már könnyeket, de most nem jöttek, akár mire gondolt. Egy dolgot viszont biztosan tudott. Nem fog tovább rejtőzködni. Eljött az előbújás ideje.

Sziasztok! Új rész, új csütörtök és hírek. Nos, szerintem mindenkinek feltűnt a sulikezdés... Nekem is, bár nem olyan gyorsan, mint ahogy kellett volna... Beszedtem pár szép jegyet.... Csak egy egyes, a többi 2-es vagy négyes... Minden esetre anya elvitte a notebookom, most is csak azért teszem fel arról, mert nincs itthon. A lényeg annyi, hogy tabletre mentettem át az egészet, ahol tudom folytatni. Remélem a részeket ugyan úgy tudom hozni, mert senkit nem akarok rész nélkül hagyni.

U.i,: Remélem nem csalódtatok nagyot és nem vagytok olyan dühösek a döntéseim miatt!

Fiveteenth

Lessa fülében lüktetett a vér egész nap. Egész éjszaka gondolkodott, reggel két energiaitalt is ivott, hogy ébren tudjon maradni. Egész nap görcsölt a gyomra, minden órával ahogy közeledtek a háromnegyed kettőhöz, egyre jobban hányingere volt.

Egyik órán látta, ahogy Mark mosolyogva a telefonját nézi. Óvatosan megbökte a fiút és kérdőn nézett rá. Felé mutatta a telefont, a Messenger-ben volt egy üzenet, Adriantól. A dátum és az időpont, amit csak nyolcan ismertek, és egy mondat: Muszáj beszéljünk!

Lessa csak görcsösen bólintott és megszakadt a szíve Mark mosolyába. Ha nem talál ki valamit, nagy baj lesz… Alig van már csak két perc a kicsengőig.

Mikor az éles hang megszólalt, mindenki boldogan állt fel. Az ajtó kicsapódott, mindenki lassan elszállingózott, Mark pedig Lessával az oldalán. Lent a földszinten megálltak a kijárathoz vezető lépcső előtt.

- Lessa, figyelj, én most egyedül megyek, jó? Majd otthon találkozunk! – szólta lányhoz, aki kelletlenül bólintott. Ott maradt az előtérben, megvárta amíg a fiú kimegy, csak kicsit később ment utána. Leült az iskola parkos részében és figyelte, ahogy elhagyja az iskola területét a hármas kijárat felé.

Nem telt sok időbe, hogy egy nagyobb banda – hat főből állt, köztük Ricsivel – elhaladt előtte ugyan abban az irányban. Megvárta amíg kiértek, remegő kézzel vette elő a telefonját, két percet is alig bírt hogy ne menjen utánuk.

***

Mark a lejáró felénél állt meg. Két oldalról vette őt körbe kopott fehér fal, némelyiket borostyán nőtte be, némelyiket megfakult grafiti birtokolta. Idegesen dobolt a lábával, kezét nézegette, majd hirtelen a szájához kapta.

Már azon volt, hogy leharapja az egyik körmét, de nem. Lassan letette maga elé emelte. Egész szépen megnőtt, mióta nem rágja. Már nem olyan rücskös, mint mikor rágta, azóta levágott belőle egy kicsit, de zavarta, hogy ennyire hosszú…

Hangos röhögcsélést hallott fentről, majd mikor meglátta a fentről közeledő bagázst Ricsivel az élen. Visszanézett a földre, nem akart konfliktust, elég az, hogy a suliban cseszegetik. Megnézte a telefonját, 13:44.

- Miaz, késik a kuncsaft Fere? – állt meg előtte Ricsi. Mark felnézett, egyenest a másik szemébe.

- Igen, képzeld el! Jól is fizet, szóval ha megtennéd hogy továbbgurulsz, azt megköszönném! – szólt flegmán. Nem látta már okát annak, hogy ellenkezzen, inkább hagyta őket, had gondoljanak arra, amire akarnak.

Ricsi dühösen a falnak lökte a barnát, a haverjai pedig rögvest a két kezéért kaptak és a falnak szorították. Mark döbbenten nézett körbe, de erősen rángatta a karját. A lejárat végei között kapkodta a fejét, hol lehet Adrian?

- Tudod, mi mind azért vagyunk most itt, mert úgy gondoljuk, hogy nem vagy a suliba való. Egy buzinak sem kéne egy levegőt szívnia velünk! Most pedig kiverjük belőled a szart is. Hogy tetszik az ötlet?

- Nyugodtan! Leszarom mit csináltok, örökké ilyen maradok! –köpte a szavait a fiúk felé. Eredmény képpen kapott egy gyomrost az alacsony osztálytársától. Nagyot puffant az ütés, Mark pedig belenyögött.

- Ó, csak nem fáj? – kérdezte Ricsi gügyögve. Az izomagyú haverjai csak röhögtek.

- Fáj, de nem érdekel! Üss, én kérlek rá! De mégis, minek ide a sok haverod? Publikum, vagy csak gyáva vagy egyedül kiállni ellenem? – kérdezte féloldalasan vigyorogva. Tudta hogy egy újabb ütés lesz az ára, de képes volt belátni, hogy ezt a játékot nem befolyásolhatja. Már csak remélni tudott.

A következő ütést megint Ricsi vitte be, orrba vágta. Mark feje csattant a mögötte álló fehér falon. Az orrából két szempillantás után megindult a vér, egy két csepp a zöld felsőjén landolt. Érezte, ahogy két fiú kevésbé erősen fogja őt, de nem mozgott. Várta a következő ütést, be is talált a mellkasához. Sziszegve és csukott szemmel tűrte.

- Hagyjátok! – kiáltott egy lány hang. Lessa, ne!

Mark szemei kipattantak, látta, ahogy a lány már majdnem odaért hozzájuk, de nem állt meg. Mikor már egészen közel volt, a hozzá legközelebb álló srác térdhajlatába rúgott, az használhatatlanul dőlt előre, rövidet ordított, majd a földön a lábához kapott.

Nem habozott sokáig az egyik szabad kezű srác elkapta a lányt, hátrafogta a kezeit és erősen tartotta. Lessa kapálózott, de a srác két kézzel szorította a csuklóját.

- Engedjétek el! – kiáltott a másik kettőre, azok meg úgy néztek Ricsire, mintha tenniük kéne, amit a lány mond.

- Miért tennénk Serney? Ez jobb szórakozás! – szólt Ricsi, majd balról húzott be Marknak, aztán szájba vágta. Úgy bánt vele, mint egy régi bokszzsákkal.

- Ne! – kiáltotta a lány, majd olyan lendülettel lökte el magát, hogy az őt tartó izomagyú fiú nehezen fogta csak vissza. Be kellett látnia, Ricsi erős srácokat gyűjtött.

Markot nézte, ahogy köpött egyet. Csupa vér volt, ahogy az orra is. Elkapta a sírhatnék és azt se bánta volna ha kiszakad a karja, csak oda akart menni a másikhoz.

- Mit csináljunk vele? – kérdezte a fiú a ki Lessa kezeit fogta.

- Vidd le a parkolóba. Majd érted megyünk ha a másikkal végeztünk. És ne bántsd, neki nincs köze ehhez! – szólt diplomatikusan Ricsi és újra ütött.

- NE! Bazd meg Ricsi! – Lessa úgy ordított, ahogy csak tudott, reménykedett, hogy meghallják. Arcán végigfolyt egy könny, fekete csíkot hagyott maga után. Akik ismerték valamennyire a lányt a körben, mind tudták, hogy ilyet többé soha nem láthatnak, ő soha nem sír. – Engedd őt el, vagy üssetek engem is!

Ricsi nem is törődött a lánnyal, biccentett, hogy a srác vigye őt le, folytatni akarta a „mókát”. Lessa taktikát váltott, most segítségért ordibált. A köpcös fiú még a barátja után szólt – Fogd be a száját!

Lessa, amint befogták a száját, próbált harapni, de a srác ügyes volt, nem érte el a kezét rendesen. Mikor leértek, beálltak az egyik vastag törzsű fa mögé, hogy ne lássa őket senki. A srác idegesen morgott, mikor Lessa erősebben mocorgott, próbált kitörni.

A srácok röhögése lehallatszott, Lessa akkor megdermedt. A könnyei a srác kezén értek révbe. Segíteni akart Marknak, de sehogy sem tudott. A srácon vastag bakancs volt, hiába taposta, aligha érezte valamit.

- Elég idegesítő vagy, hallod? Ne mozogjá’ már, túl fárasztó vagy. Nem is tudom mit eszik rajtad a Dávid. Volt már annak nálad ezerszer jobb csaja is. – a fiú lekicsinylő hangsúlya érintette a legkevésbé rosszul Lessát.

Hosszú percek teltek el, majd csörömpölés hallatszott. Lessa megint megindult, de a srác visszafogta. Ezúttal a testéhez húzta. Az ujjait mozgatni kezdte a lány arcán, itt volt a lehetőség, hogy újra harapjon és meg is tette. A fiú elengedte, hangosat ordított, a vér kiserkent az ujjából.

Lessa úgy futott, ahogy csak bírt. Fentről már röhögve közeledtek felé a fiúk. Nem is törődtek Lessával, csak egy kicsit gyorsabbra vették a tempót. A sánta – amelyiket a lány megrúgta – ki akart nyúlni érte, de Ricsi visszalökte a kezét.

Látta Markot ott feküdni a hasán, mellette egy darabjaira tört zöld üveg. Nem állt meg, mikor mellé ért, csak térdre vetette magát. Nem látott a könnyeitől, mikor a hátára fordította a fiút. Fölé hajolt és érezte az apró levegőket. Mikor elhajolt, a fiú fejét oldalra fordította.

A lány remegő kézzel kapkodott a telefonja után, egyszer el is ejtette, mikor fel akarta oldani a képernyőzárat. Miközben beütötte a 104-et, nem tudott mást csinálni, csak zokogni. Tudta, hogy a mentőállomás nincs messze, mégis, nem hagyhatta itt a fiút.

- Mentőszolgálat! – szólt egy női hang.

- Jó napot, az eset 2170 Aszód, Hat-hatvani út három al-alatt álló gimnáziummal szemben lévő, va-vasúti lejáróban történt! A nevem Serney Alessandra, a telefonszámom 06201385667. A-az eset… A barátomat megverték! Az arca teljesen vé-véres, egy üveget törtek szét a fején! Eh-eszmélet-eszméletlen, de még lé-lélegzik! – szólt a kagylóba. Nem hadart, próbált érthetően beszélni.

- Az adatokat felvettük, a mentő nemsokára érkezik! – Lessa letette a telefont, majd új számot hívott. Az anyjáét. A nő nem vette fel a telefont, hangposta volt.

Egy rövid üzenetet hagyott, így szólt: Anyu! Hatvanba kell indulnod, most! Markot megverték, a hatvani kórházba fogják szállítani, ha valami változik, felhívlak! Kérlek, siess!

Azonnal egy újabb hívást indított. Vezetékes szám, Markék otthoni telefonja. A könnyei már az állán folytak, magában egy imát mormolt – Markkal ellentétben, ő nem hitt Istenben, de most valakit kérnie kellett, aki segíthet. Fél kézzel a barátja egyik kézfejét szorította, másikban pedig a kicsöngő telefont. A levegővételeit sikerült rendszereznie, mire felvették.

- Fere Anita, igen-tessék?

- Anita, Alessa vagyok! Markot megverték! Azonnal indulnotok kell Hatvanba Lilivel! Szólj Gábornak és Daninak, jöjjenek mind a ketten! A mentők már úton vannak. Hatvanba fognak vinni. Le kell tennem, figyelnem kell rá! – ezzel lecsapta ezt is.

***

A mentő nem sokkal az utolsó kimenő hívás után érkezett. Mikor beérkeztek és Markot elvitték, Lessa csak állt ott, ahová küldték. Elővette a telefonját és beírt egy újabb számot. A füléhez tette, majd a táskájában zsepit kezdett keresni.

- Adrian vagyok… - szólt a fiú semlegesen.

- Lessa vagyok. Ha fontos még neked egyáltalán Mark, akkor told ide a seggedet a Hatvaniba… - a lány hangja elcsuklott. Ordítani tudott volna, de nem akarta, hogy kirakják a szűrét. – Nem fogja megverni, ugye? Gyere ide, ha látni akarod, de engem úgy kerülj el, mint a pestist, mert ha meglátlak, esküszöm, megfolytalak… Felfogtad hová kell jönnöd?!

- Ige-Igen. Hatvan, kórház.

- Szevasz… - szólt a lány.

- Várj! – kiáltott a telefonba a fiú, hangjába egyre több aggodalom gyűlt. – Sajnálom.

- Ne nekem mond… Inkább ne is mondj semmit. Cseszhetjük a sajnálattal! – szólt, majd idegesen letette a telefont. Újra elárasztották a könnyek, de letörölte őket a zsepivel.

Még pötyögött párat, lenémította a telefont. Elindított egy videót, a képe tiszta volt, minden látszott rajta. Az első két ütés, az is, hogy Ricsi üti Markot. Ezt nem ússza meg…

Meglepetéééés! Nos, mivel nagyon hamar végeztem az új résszel, gondoltam egy vasárnapi meglepit csinálok nektek. 
Zsoo, sajnos - vagy nem sajnos -, kicsit másképp szőttem a szálakat, mint ahogy arra te számítottál. Bár arra ráhibáztál, hogy lesz szemkikaparósdi,  bár inkább értelmes veszekedésnek hívnám. Gábor - Mark apja - velősen részt fognak venni az eseményekben. Adrian pedig jól megkapja a magáét. Talán jóvá teszi, talán nem. Minden esetre, arra várnotok kell. 
Várjunk csak! Furcsa illatokat érzek! Mi is ez? *mély szippantás* Á, igen, botrány szag! De várj, van még itt valami! Mi is lehet ez...? Ó, már tudom, ez egy orbitális Coming Out! ( a botrány és a CO csak a Seventeenth részben lesz elérhető, bár a Sixteenth is érdekesnek bizonyul... * ördögi vigyor*)

Fourteenth

A következő napokban – keddtől csütörtökig – szélcsend volt. Persze a szurkálódások és a rossz érzések szintén megvoltak mindenkinek, de Mark most már sokkal jobban viselte a dolgokat. Néha egy-két láthatatlan, kacér pillantás Adrianra és máris minden megoldódott. Persze Lessa, mint realista, nem gondolta úgy, hogy ez a teljes béke előjele. Úgy gondolta, ez nem békés nyugalom, ez a vihar előtti csend.

Persze Ricsi és a szép beszólásai nem múltak el. Ma is. mint mindig, az osztály nyüzsgött, az iskola kevésbé. 

- Figyelj Ricsi, hagyj már békén! Miért nem elég neked, ha azt mondom, barátnőm van? – fordult szembe a szőke a köpcös barnával. Kezdett nagyon elege lenni abból, hogy az állandóan utána koslat és hülyeségeket kérdezget tőle.

- Mert mondani bármit lehet! Tudom, hogy csak kitaláltad! Ha nem találtad volna ki, akkor mesélnél róla! – szólt Ricsi Adrian vállát bökdösve. Adrian sóhajtott.

- Csak neki ártanék ezzel, de akkor mondok valamit róla… – Adrian belenyugvóan lazított a feszes tartásán és a másik szemébe nézett. Többen felfigyeltek az előző mondatára, többek közt Mark és Lessa. Érdeklődve fordultak hátra. – A beceneve Mad, mint őrült. Azért ez a neve, mert az Angyalos becenevek már foglaltak, de szerintem nem is illenek hozzá. Szeret nevetni, igazán életvidám, bár sok bántás érte őt. Kedvenc színe a fekete, barna haja van és magas. Kicsit magasabb is, mint én, de nem zavar. Nem beszél sokat, de szeret hallgatni engem. A legjobbakat rajtad szokott röhögni, hogy az energiavámpírságon kívül nincs más elfoglaltságod. Szerinted hazudok? Ki tud ilyen gyorsan hazugságot rögtönözni? Mad a legédesebb a világon és mindenkinek többet jelent nekem. Főleg, hogy egyszer majdnem elvesztettem sok hülyeség miatt... - szólt lehajtva a fejét.

Páran csak idegesen figyelték a fejleményeket, de a két barát csak megdöbbenten nézték a szőkét. Mind a ketten tudták, hogy Mad, Mark karaktere Lessa történeteiben, de most is teljesen megfelelt a valóságnak – kivéve a feketét. Mark úgy érezte, az angyalos dologgal az Angyaltoll becenévre gondolt.

- Tudod ezzel mi a gond? Hogy teljesen úgy hangzott, mintha Lessát írtad volna le. – szólt Ricsi újra.

- Az a baj, hogy neki barátja van. De igazad van, külsőre hasonlítanak, de a lelkük különböző. Lessa csöppet fiús lány, bár nem tagadom, megvan a maga bája, mégis, az nem rám hat. Tudod, ha arra játszol, hogy valami hibát találj rajtam, vagy az életemben… Arra aztán nem éri meg várni. Mindazok ellenére, ami velem történt, ő mellettem áll, teljes vállszélességgel.  Rajtam nem fogysz kifogni Ricsi, mert ráálltál egy vágányra és arról nem siklasz le soha! Keress mást, akit lehet zaklatni! – szólt Adrian, majd angolosan távozott. A merev csend után éles váltás volt az egyből kitörő ricsaj. A két fiú nevét ismétlődően lehetett hallani.

- Hát Ricsi, ezt megszívtuk… - szólt Szabó a köpcös barátja felé emelkedve. Ricsi dühösen nézett fel rá.

- Kussolsz! – szólt dühösen és meglökte a másikat. – Még van egy kis elintéznivalóm…

***

Lessa egész nap mást sem csinált, mint Ricsi után koslatott. Tudta, hogy gáz van. Mázlija volt, hogy pont Dávid termében talált meg valakit. Lessa nem akarta kihasználni Dávid jóhiszeműségét, de ez a pillanat tökéletes példája lehetne a „szükség törvényt bont” szólásnak.

A lány és a fiú csókolóztak, Lessa úgy gondolta, Ricsi azt hiszi, hogy nem figyel rá – és teljesen jól gondolta. A lány figyelmesen hallgatta a zömök fiú beszélgetését, sok lényeges dolgot megtudott belőle. Például azt, hogy találkozni akar pár sráccal és Adriannal a technikum részen lévő öltözőben.

Mikor minden fontos információt végighallgatott és már csak üres fecsegés volt a másik két fiú között, úgy gondolta, elválhat szerelmétől. Búcsúzóul adott egy puszit a srác homlokára és otthagyta. Enyhe bűntudata volt amiatt, hogy csak ezért látogatta meg a másikat, de nem akart balhét. Jobb félni, mint megijedni.

Ricsi találkozót szervezett, hívott pár felsőbb évest, egyet-kettőt a helyi focicsapatból. A nagyszünetben találkoztak a technikumi öltözőben, pont kapóra jött, hogy senkinek nincs akkor már testnevelése és így használaton kívül maradt. Nem volt már sok hátra addig. Két tanóra volt, Lessa pedig cselekedett. Hallania kellett a beszélgetést, de ha meglátják a környéken vagy eltoloncolják, vagy nem lesz semmi a beszélgetésből. Diktafon! – gondolta magában.

A szünet előtti utolsó öt percben kikéredzkedett vécére – mondván nincs túl jól -, persze nem oda ment. Elszaladt az öltözőig, bent elhúzta a radiátor melletti padot, bekapcsolta a telefonján a diktafont, majd a radiátorrácsok közé tette. Visszatette a padot és bement a női mosdóba. Megmosta az arcát, majd a nadrágjába törölte a kezét, ahogy szokta. Próbált nem gyanús lenni, mikor visszatért. Leült és akárcsak a többiek, pakolászni kezdett. Görcs volt a gyomrában, mi van, ha a telefon leesett és észreveszik? Ricsi biztosan felismeri.

Mikor kicsengettek, Markkal az oldalán ment fel a rajzterembe. Rettegve ülte végig az egész szünetet, szinte meg sem szólalt. Sosem volt még ilyenben része, az izgalomtól és aggodalomtól szinte már a haját tépte. Az óra szinte repült, és mikor megszólalt a kicsengő, a lányt, mint akit ágyúból lőttek ki, úgy rohant végig a folyosókon. Mikor az öltözőben előkotorta a telefont és leállította a rögzítést. A fejére tette a fejhallgatót és azzal sétált vissza. Még várt rá egy filmnézős óra, médián amúgy is ha beszél is a tanár, nem kell figyelni rá, már kitapasztalták.

Kapucniját a fejébe húzta és beült Mark mellé. Mikor elindította a rögzített fájlt, akkor indult el a film is. Előkapott egy papírt, tollat és várt, hogy halljon valamit. Mikor dobogást hallott, maximumra vette a hangerőt.

- Mindenki itt van? – kérdezte valaki pár pillanattal később. Egyhangú, aha volt a válasz.

- Mit akartál Hell? – megint egy másik. Mindig a vezetéknevén szólítják Ricsit.

- Nos, mint tudjátok, én nem állok Adrian pártján, róla is azt gondolom, hogy buzi, de most nem rólad van szó! A csókos-szájú haverodról, Feréről.

- Mit akartok tőle? – csattant egyből Adrian. A hangja erősebb volt mint a többieké és tisztább is, biztos közel állt a radiátorhoz. Közömbös volt, de volt benne némi félelem. Lessa egy pillanatra a szőkére pillantott, majd vissza a lapra.

- Mint legfőbb buzigyűlülő, azt mondom, meg kéne tanítani a kis díszmajomnak, hogy ne vigyorogjon annyit. Túl jó a kedve mostanában, úgy látszik, már nem hatnak rá a szavak. Mit gondoltok?

- Soha! Nem verek meg senkit! – csattant fel Adrian. A többiek Ricsinek helyeseltek.

- Nyugi, neked nem ez a célod. Te csak mint futár vagy itt. Két legyet is üthetek most. Ha elmondod majd neki, hogy mit akarunk csinálni vele és mikor, ő pedig nem jön el, bennem és szerintem a többiekben is erősíted majd a hitet, hogy hazudtál magadról és tényleg volt valami köztetek. Ha nem szólsz neki, akkor elnyered a bizalmunkat. Te, itt csak erre szolgálsz.

- Mocskos dög vagy Ricsi! – kiáltott rá Adrian, Lessa felszisszent, kicsit hangos volt.  

- Köszönöm. Most pedig a helyszín és az időpont. Úgy gondoltam, hogy a vasúti eljáró jó lesz, eldugott hely, csak pár csaj járkál arra. Holnap délután kettő előtt öt perccel mindenki legyen ott. – halk morajlás, helyeslő szavak. – Téged, szöszi, nem akarlak ott látni. Ha ellencsapatot küldesz, rólad is gondoskodunk! Ennyi, elmehettek.

Megint morajlás, majd lábdobogás. Lessa leállította a felvételt, majd visszatekerte egy kicsit. Leírta, hogy a vasúti eljáróban, 13:55-kor. A gyomra beleremegett az egészbe. Nem tudta mi tévő legyen. De mindenképpen számon akarta kérni az egészről Adriant is.

Levette a fejéről a fejhallgatót és felpillantott a terem sarkában a falra szerelt régi tévére. Valami régi, háborús filmet néztek, fekete fehér volt és csíkos. Hátradőlt, maga elé meredt és gondolkodott. Meg akarta akadályozni ezt az egészet, de ha Ricsinek megy neki, akkor mindenkinek gondja lesz. Ha elmondja Marknak és ezt hiszik Adrian volt, akkor megintcsak mind a két fiú rosszul jön ki belőle.

Később, még mindig a gondolatai között ült, mikor már csak annyit érzett, hogy Mark a vállát rázogatja. A fiúra nézett, aki kettőt mutatott. Mindenki más készülődött, így Lessa is nekikezdett. Ölébe vette a táskáját, majd Markhoz hajolt és a fülébe suttogott.

- Várj meg a suli előtt. Beszédem van a szőkével. – szólt, majd hátra fordult, hogy a terem sarkában ülő srácra lásson. Mikor megszólalt a csengő, ő pattant először, de nyugodt léptekkel indult el hátra. Ledobta a táskát a földre és Adrianra nézett. A fiú furcsállva az egészet, a szemébe nézett, majd felállt.

- Engedj ki, elmegy a buszom! – szólt idegesen és nézte a sorra kilépő diákokat és a tanárt aki közöttük ment.

- Leteszed a valagad és csendben maradsz, amíg el nem mondom, amit akarok! – szólt Lessa és a vállánál fogva visszanyomta Adriant a székébe. A lány tisztában volt az erejével, de tudta, hogy az csak önvédelemre lenne elég.

- Mégis mit akarsz? – nézett fel a szőke, majd görcsösen helyezkedni kezdett.

- Beszélni a holnap délutánról. – szólt a lány, majd hátra nézett. Mindenki elment. Mikor visszafordult, Adrian döbbent arcát látta maga előtt. – Először is, spóroljunk meg egy kis időt azzal, hogy teteted a hülyét. Elégedj meg annyival, hogy nem vagyok olyan primitív, mint ahogy te azt gondolod. Tagadni se akard, mert megvan hangfelvételen. Csak tudni akarom, hogy döntöttél.

- Lessa én… - szólt, majd lehajtotta a fejét és erőteljesen megrázta. Adrian belülről véresre harapdált ajkait egy gondterhelt sóhaj hagyta el. – Megint nem tudom. Hétfő óta ezer dolog változott, de csomó maradt ugyan olyan!

- Kérlek, ne magadat sajnáltasd, vagy legalább ne velem! – szólt lenézően a lány, majd feltolta az orrán a szemüveget. – Hányan voltatok ott?

- Velem együtt heten.

- Jó. Akkor most gondolj arra – kivételesen magad helyett –, hogy mi lesz, ha hatan nekiesnek Marknak. Mi lesz vele? Én ott leszek, és tőlem akár engem is megverhetnek, de te hol leszel? Ülsz a buszodon hazafelé és gondolkodsz? Vagy segítesz nekem és neki? Mert itt volna már az ideje, hogy ne azon járjon a fejed, hogy mit veszítesz ha vele leszel! Az, hogy nem vagy vele, nem változtat azon a tényen, hogy meleg vagy! Gondolkodj el azon, mit veszíthetsz, ha megverik! Szerinted akkor is melletted fog állni, ha Hell a szart is kiveri belőle?

- Nem fogja… - szólt halkan, felsandítva.

- Dehogy nem! Többet beszéltem vele, mint te! Hidd el, hogy hiába leszek én ott. Talán behúzok egyet kettőt némelyiknek, de ettől függetlenül vagy lefognak, vagy kettőnket ütnek. De tudod mit? Inkább beállok a helyére, inkább üssenek engem, mert ő ennél sokkal jobbat érdemel!

- Tudom… - szólt halkan. Lessa dühében megragadta a felzselézett, száraz haját, és hátrarántotta fejét. Közelebb hajolt hozzá. Adrian fájdalmas mimikájától kellemes boldogság járta be a lány testét.

- Azt akarom, hogy a szemembe mond, hogy nem leszel ott! Növessz tököt és mond a szemembe te kis nyomorult! – a lány mániákus tekintete a kék szemeken keresztül Adrian lelkébe hatolt.

- Én… - Adrian megint lehunyta a szemét és sóhajtott. - Nem leszek ott!

Lessa lassan elengedte őt, majd a táskájáért kapott. Mikor a vállára vette, hosszú léptekkel indult el a kijárat felé. Megfogta a fehér ajtókeretet és úgy fordult vissza a fiú felé. Adrian őt nézte.

- Mindig tudtam, hogy egy féreg vagy… - szólt a lány, majd elővette a telefonját és megnézte az időt. – Upsz, lekésted a buszod!

Kilépett a terem ajtaján és vízhangoztak a léptei ahogy lerobogott a lépcsőn. Adrian felállt a székéről, vállára vette a táskát. Dühösen mordult, majd megfogta az egyik padot és felborította. Nem érdekelte sem tanár, sem diák. Kirohant a teremből és majdnem fel is lökött valakit. Magában dühöngött, de mikor meglátta az utcán lefelé sétáló szerelmét és annak tudatlan, ártatlan mosolyát, összetört a szíve – mostmár végleg.

Sziasztok, itt újra Ayumu. Most sok okból nem tudtam írni, de nem panaszkodom. Zsoo, köszi a kommentet, most mindennél többet segítettél, hidd el. Remélem nem volt akkora csalódás ez a rész, mert nem úgy lett minden mint a mesében, de mivel én a véres, visszamaradott valóságot akarom megmutatni... 
A lényeg. Zsoo, most adtál egy kis lélekerőt ahhoz, hogy folytassam - nem mintha nem tenném, mert ha vér folyik, én akkor is végig írom a történetet. Köszönöm, és örülök hogy tetszik. Remélem vagytok így még egy páran.

Thirteenth

A hétfő újra hatalmas sújt rakott a három fiatal, Lessa, Adrian és Mark vállára. A zöld szemű srác jobbnak látta elszigetelni magát a külvilágtól és némi Tankcsapdát hallgatni. Hiába a tomboló, igaz szövegek, Mark fejében folyamatosan arról cikáztak a gondolatok, hogy mit gondolnak róla a többiek.

Mikor beült az osztálybam újra matek órára – immár sokkal erősebbnek érezte magát, mint a múlt héten – tomboltak benne az érzelmek. Talán a szövegek, talán csak a normális érzelmei, ezt nem tudta.

És a sors kegyetlensége lehetett az okozója annak, hogy mikor meglátta Adriant, amint belép és fintorog, elindult egy új refrén.

                                           „Gyere, gyere had fájjon! Harapj belém!”

                                          

Nem bírta ki, hogy ne fintorodjon el ő is. Szerette a számot, szerette Adriant is, mégis a szőke fiú fintora és a két mondat ráébresztette arra, hogy milyen undorító is, amit Adrian művel. Tűrni és várni a sült csirkét – esetükben Adrian coming out-ját – őrültség. Mark vagy lép, vagy hagyja veszni az egész kapcsolatot. Csak egyetlen gond volt az egésszel. Maga sem tudta mit tegyen.

Mindeközben Adrian a grimasz mögött rejtegette a félelmét. Egész éjjel jól aludt, hisz csak reggel jutott eszébe, mi lesz, ha eltaszította magától Markot és a fiú többé nem is akarja látni.

Mark felé fordulva ült, de csak az ajtót bámulta. Most más volt, mint eddig. Farmer nadrág volt rajta, és tornacipő, mint mindig. A felsője ellenben fekete volt. Lógott a válláról, Adrian tudta, hogy a bátyjáé, hisz a fiúnak nincs fekete ruhaneműje – kivéve pár zoknit és alsót. A fiú arca komoly volt, tekintete szomorú. Két perc után lehajtotta a fejét. Mások azt mondanák rá, megtört, de nem. Ahhoz sokkal több kell.

Mikor újra felnézett és az ajtón megint nem lépet be senki, Adrianra pillantott. Fáradt arcán egy cseppnyi vigyor jelent meg, majd újra elfordult. Ekkor pillantotta meg Lessát.

A lány szokás szerint talpig feketében volt, de most ő is változtatott. A ruhája egy fekete szoknyából – combközépig érő -, egy ugyan ilyen színű toppból és egy vastag pulóverből tevődött össze. Minden fiú furcsán nézett rá, hisz a lány még ünnepekkor is nadrágot és bakancsot visel. De persze ebből a ruházatból sem hiányozhatott a kedves 14 soros kedvence.

- Lessa! – szólt Adrian. Intett a lánynak, hogy lépjen közelebb. Furcsa arckifejezéssel, de a lány tette amit kértek. Mikor odaért a szőkéhez, az a fülébe suttogta, amit szeretett volna. A lány arca megkomolyodott, bólintott, majd folytatta útját és Mark mellé dobta le magát.

- Veled meg mi történt csajszi? – nézett végig rajta Mark. – Bár, a változást csak az előnyödre írhatjuk.

- Köszi… - szólt kicsit elpirulva. Nem akarta elmondani senkinek, de Dávid miatt viselte ezeket. Főként a szoknyát. Nem érezte magát kényelmetlenül, csak furcsa volt, hogy most sokkal több tekintet kísérte végig, miután elvált a szerelmétől és bejött a termébe. Nem a srác kérte a ruhák viselésére, nem is mondott semmi erre utalót, de Lessa úgy érezte, egyszer kipróbálhatja magát lányként is.

Elővette a telefonját a táskája oldalából – az viszont furcsa érzés volt, hogy a fekete anyagnak, ami körülölelt a lábait, nem volt zsebe – és elkezdett a jegyzetfüzetbe pötyögni néhány szót. Mikor végzett, Mark combjára fektette a készüléket. A néma beszéd legjobb formája volt most ez.

Mark ösztönösen az ölében kezdte el olvasni az üzenetet. Furcsállva vezette tekintetét a sorokon. Megvolt az, amit el kellett olvasnia, és Lessa véleménye erről.

Adrian azt mondta, adjam át, hogy találkozni akar. Elmenne hozzátok, de csak négyre, hogy véletlenül se lássanak titeket együtt.

Szerintem hagynod kéne, hogy kapálózzon egy kicsit. Legalább ennyit tegyen meg érted, ha nyugodt szívvel cseszeget itt. Sajnálom, tudom hogy fáj ezt hallanod, de az igazság mindig fáj!

Mark kitörölte az üzenetet és vissza adta Lessának a telefont. Semmitmondó arckifejezéssel nézett újra Adrianra. Mikor a fiúk tekintete összetalálkozott, megszólalt a becsengő. Mark csak bólogatott, és mikor Adrian megértette a gesztust, teljesen megkönnyebbülni látszott.

Mikor a tanár belépett a tanterembe, mindenki, aki nem oda tartozott elsietett a saját órájára. Adrian volt az utolsó, így vethetett egy pillantást Markra. Egyenes háttal állt a tanár előtt, arcán még mindig a semmitmondó kifejezés. A szőke fejében egy gondolat gyorsan cikázott végig, ahogy kilépett a teremből. Megtörhetetlen.

***

Mark már egy órája otthon volt. Kivételesen tényleg leült a történelemkönyvhöz, de csak mert a tanáruk halálos fenyegetések mellett tűzte ki a múlthéten a dolgozatot. Nagyon belemélyedt a lovag és lovagkori viselkedés témájába, különösképp érdekelte őt a téma.

Elképzelte magában, hogy ül lóháton. Látja a „díjként” felajánlott fiút, aki integet neki. Ő már a saját lován ült, míg az ellenfél - nem mellesleg, egy lány – még csak most ül fel a lovára. Aztán hatalmas botokkal elindultak egymás felé, és Mark sikeresen lelökte a lányt, ezzel elnyerte a lovagi torna „díját”.

Eme gyönyörű gondolatokból a kapucsengő ébresztette fel. Gyorsan ugrott fel, annyira, hogy zokniban kicsit megcsúszott a parkettán. Felvette a készüléket, és mikor Adrian jelezte, hogy ő jött meg, beengedte őt a lépcsőházba. A saját házuk ajtajába állt és feszülten várta, hogy a másik megjelenjen a lépcsőfordulóban.

Adrian végig lesütött szemmel ment, még a házban is a padlót nézte. Mark már most vegyes érzelmekkel volt tele. Nem akart beszélni a sráccal, közben minden vágya az volt, hogy kibéküljenek. Porba akarta tiporni, és úgy gondolta, Lessának igaza van. Egy kis gyötrést ő is megérdemel.

- Mit akartál? Mi olyan fontos, hogy hajlandó voltál eljönni egészen idáig érte? – kérdezte nyersen. Elsétált a nappali részbe és nekitámaszkodott a kanapé oldalnak. Kezeit karba tette és várta Adrian válaszát.

- Te… Te vagy olyan fontos. – szólt Adrian és még mindig nem nézett fel. Konkrétan Mark sötétszürke zokniját nézte. A fiú válaszul prüszkölt egyet. – Komolyan, azért jöttem, hogy kibéküljünk.

- Csak azt áruld el, mikor voltunk mi tényleg rosszban? Mikor a suliban ócsároltál, vagy mikor smároltunk és te bőgtél? Áruld el melyikre gondolsz! – Mark hangsúlya durva volt és véresen komoly. Kicsit bánta, hogy így vágta a srác fejéhez a szavakat, de így gondolta, ez volt az igazság, annál jobban pedig semmi nem fáj.

- A valós kapcsolatunkra. Amit négy fal között kellett éljünk…

- Mit hiszel, hogy pár nyálas szótól visszafutok hozzád? – nézett rá megvetően Mark. Adrian felemelte a fejét, végre látták egymást. – Akkor rég tévedsz. Azok után, amiket mondtál, amiket terjesztettél, ne is álmodj róla, hogy ennyivel vége minden gondnak.

- Kérlek, ne beszélj így velem! – mondta félhangosan, újra lefelé vezetve a tekintetét.

- Ne beszéljek így?! Akkor mondjam azt, amit te nekem? Mocskos buzizzak ország-világ előtt? Vagy netán sajnáltassam magam én is? Mert én nem tettem ezt Adrian! Engem ki sajnált? SENKI! Szegény Adriant megcsókolta egy srác, hogy lehet szegény ennyire szerencsétlen! Küldjük pokolra azt a másikat, amelyik ki merte mutatni amit érez! Öljünk ki belőle mindent, vágjunk hozzá szavakat, amiknek a súlyáról még fogalmunk sincsen! Áruld el, mire volt ez jó? Nem lehettél volna meg kussban, nem neked még rosszabbá kellett tenned!

- Nem tehetek róla, hogy miket vágnak a fejedhez. Amiket én mondtam, azokat pedig már nem tudom visszaszívni. És ne hidd azt, hogy a legnagyobb jókedvemben mondtam azokat! – szólt most a szőke. Hátizsákját ledobta a földre és közelebb sétált Markhoz. Nem ment nagyon közel, két lépésnyire tőle megállt. – Akárhányszor nevettem a fiúkkal, az nem volt igazi. Talán egyszer, mikor egy pillanatra elfelejtettem a gondokat. De akkor is ki kellett zökkentsen, hogy Ricsi újra a fejedhez vág valamit. Belülről égetett valami, hogy megvédjelek, de nem tehettem. Te is tudod az okát. Mindenki tudja.

- Akkor mégis, miért akarsz békülni?

- Mert szeretni akarlak, továbbra is! És azt szeretném, hogy szeress! Tudom, hogy nálad jobb embert sehol nem találnék…

- Köszönöm, de a seggnyalásból nem kérek. – rázta a barna tincseket Mark. Adrian közel lépett hozzá, nagyon közel. Megfogta a másik karját és úgy nézett a szemébe.

- Talán ez az volt, talán nem, a te dolgod eldönteni. De ez sajnos vagy nem sajnos, így igaz. Hol találok még egy olyan embert, aki az árulásomat nem bosszulja meg kétszeresen? Mondj egy embert, aki nem kívánna engem a pokolba, amiért így tettem! Csak neked van ilyen jó szíved!

Mark kicsit elpirult. Nem igazán volt oda azért, ha azt mondogatták neki, hogy jó a lelke, hatalmas a szíve. Ő csak szerette, ha az emberek mosolyognak körülötte. Olyankor ő is boldog volt. Ez nem jelentett semmit.

Ránézett Adrianra, de nem tudta megmondani, mit érezhetett. Máskor egy tökéletesen nyitott könyv volt számára a két kék tenger, most pedig annyi minden – érzelmek, ki nem mondott szavak, gondolatok – kavargott benne, hogy képtelenség lett volna akár egyetlen épkézláb dolgot is kiolvasni onnét.

- Figyelj… - szólt kicsit halkabban. Adrian szorítása erősebbé vált a karján, tagadhatatlanul idegesebb lett. – Én őszintén nem tudom. Szeretlek, és mindezek után is, aligha vagyok képes gyűlölni téged. De attól félek, ez az egész már nem lehet ugyan olyan. A sebeink - mert biztosan tudom, hogy te is kaptál hideget-meleget – nem fájnak ugyan úgy. De talán megpróbálhatjuk, újra.

Adrian nem kapcsolt egyből Mark szavaira, de a késleltetett reakció és a hirtelen kiviruló arc, majd a barna nyaka körül összefont karok lehetetlenül aranyos végeredményt hoztak össze. Míg Adrian az arcát Mark nyakba fújta, a másik szorosan visszaölelte. Rég nem voltak ilyen közel, annak tudatában, hogy bármikor megtehetik ezt.

A szőke elhajolt, de karjai még mindig a másik nyaka körül pihentek. Nem gondolkodott soká, Mark ajkaira tapadt. A csókjában minden érzelmét érezni lehetett. A megkönnyebbülést és a hatalmas vágyat.

Mark kezét Adrian arany tincseibe vezette és óvatosan megmarkolta. A másikkal a derekát fél kézzel simította. Kicsit lejjebb csúszott a keze, ezáltal besimíthatott a póló alá. Adrian bőre forró volt - vagy talán csak Mark keze lett volna olyan jeges?

- Menjünk a szobámba! – hadarta Adrian ajkaira, de arra már nem volt ideje, hogy levegőért kapjon. Csókba forrva indultak el a szoba felé teljesen vakon. Úgy festettek, mintha csak ügyetlenül keringőzni próbálnának. Egyszer egyikül vezetett, másszor a másik, de a végén sikeresen bejutottak a szobába. Mark belökte az ajtót és az ágyhoz mentek.

Adrian leült, Mark eldöntötte őt. Mark felgyűrte a szőke bordó felsőjét, keze határtalanul siklott el mindenhová. Másik kezével igyekezett fenntartani a támasztékát, amíg elvált Adriantól és lehúzta róla a pólót. Mikor elváltak, mind a ketten lihegtek. Mark felegyenesedett, hogy levegye a saját pólóját is. Csak nézte Adriant, aki lehunyt pillákkal pihegett. Lehetetlenül angyalinak látszott…

Amint újra felé került, a nyakát kezdte el szívogatni. Régóta hiányoztak már neki Adrian remegős sóhajai. Mikor a szőke halkan nyöszörögni kezdett egy ponton, Mark ott folytatta tovább. Néha erősebben szívta meg, mint ahogy szokta. Adriannak tetszett, de úgy érezte, ebből baj lehet.

- Mark, óvatosan! – szólt halkan, majd kevés csend után folytatta – Nyoma marad!

- Nem érdekel! – szólt a másik nyakába morogva a barna – Majd kimagyarázod, mint mindent!

Szabad keze Adrian combjára siklott, farmeron keresztül is érezte a gyönyörű combokat. Ajkival újra más irányt vett fel, a fiú mellkasára nyomott csókokat.

Kintről hangok jöttek és mind a ketten teljesen megdermedtek. Zörgések jöttek a nagyszoba felől, füleltek, hogy ki érhetett haza.

- Lili, kincsem vedd le a cipődet, aztán megkeresheted Markot! – a hang Anitától származott. Mark egyből felpattant, és félve nézett Adrianra. Ő maga nyugodt volt, nem is édesanyjától félt, inkább attól, hogy mit mondanak Lilinek.

- Öltözz fel és gyere ki ha megvagy. Én addig felvázolom a dolgokat anyámnak! – szólt és meg sem várva Adrian reakcióját kilépett a szobájából félmeztelenül.

A két nő, a nagymama és az unoka mind ránézett. Lili a félig levett szandálban rohant oda Markhoz, a fiú pedig boldogan kapta fel a kislányt, mikor az odaért hozzá.

- Mári képzeld, Mári képzeld! Itt fogok aludni veletek egész héten! – újságolta a kislány, miközben apró kezeivel átölelte Mark nyakát. Mark menet közben érdeklődve nézett édesanyjára.

- A nővéred ki kellett utazzon Németországba, azt mondta hogy talált kint egy munkát, amire fel is vennék. Lilit nem vihette magával. A bátyádra nem mertem volna bízni, ezért jött hozzánk… Mellesleg, miért nem vagy felöltözve? Meg fogsz fázni!

- Hát… - szólt Mark óvatosan, tűrve a karjában tartott kis szeretetbomba cuppogós puszi áradatát – A helyzet az, hogy én sem vagyok egyedül.

Anita furcsán nézett fel a fiára, majd az ajtóra néztek mind a ketten. Adrian mégsem vette fel a felsőjét, így lépett ki a kis család elé. Mark beharapta a száját, úgy mérte végig a kicsit elpirult szerelmét. Édesanyja Markot nézte furcsállva. Lili pedig belefúrta az arcát Mark vállába, mikor meglátta az ismeretlen fiút.

- Annyi a lényeg, hogy kibékültünk anyu. De ugye nem zavarunk, mert ha igen…

- Nem… - szólt a nő gyorsan – Dehogy is. Add Lilit, majd én játszom vele amíg ti elvagytok!

- Mama ne! – mondta a kislány és a nőre nézett. – Én játszok a fiúkkal!

- Igen anya, mi elleszünk! – mondta a fiú és lehajolt, hogy puszit adjon a nőnek. Mikor ellépett tőle és mosolyogva Adrian mellé állt, letette Lilit.

A kislány Mark lábába kapaszkodva nézett fel a fiúkra, akik csak Anita jóváhagyására vártak. A nő fejében szanaszét futkostak gondolatok. Úgy érezte, valami hasonlót fog látni pár év múlva, ha Mark tényleg felnő.

- Menjetek csak! –mondta a nő, Lili volt az első, aki befutott a szobába. Mark magához húzta Adriant és adott neki egy puszit. Mikor beléptek a szobába, csak behajtották az ajtót.

- Lili! Add ide a cipődet! – szólt Mark. – És mutatkozz be a barátomnak!

- Balogh Lili vagyok és öt éves! – szólt a kislány, ahogy Mark a cipőjével babrált. Két apró kezével megtámaszkodott a háta mögött és úgy nézte a szöszit. – Te meg az Adrian vagy!

- Igen. Acsowsky Adrian a nevem. – mosolygott félénken a fiú. Lili félredöntötte a fejét és megnézte magának Adriant. A fiúnak az jutott eszébe, hogy mennyire hasonlít ilyenkor a nagybátyjára.

- Hogy van a térded? – kérdezte, majd elkezdte a lábacskáit lóbálni, mikor arról lekerült a szandál.

Adrian értetlenül pillantott Markra. A fiú éppen felvette a felsőjét, majd Adrianhoz lépett a fiú sajátjával. A kislány türelmetlenül várta a választ.

- Tudod a focimeccsen megrúgtak. Máriékkal voltam lent. Tudod, mikor Mári haza kellett jöjjön, te meg sírtál. Annyira fájt, hogy megrúgtak?  - kérdezte a kislány. A fiúk megdöbbentek. A kislány ennyire figyelt volna?

- Nem fáj most már, akkor sem fájt nagyon. És azért sírtam, mert Marknak el kellett mennie. Sajnáltam, hogy nem maradhat a meccs végéig. De örülök, hogy te és az anyukád végig néztétek.

- Akkor jó! – mosolygott rá a kislány. – Ide ülsz mellém? – kérdezte és kétszer megpaskolta a jobb oldali helyet maga mellett. Adrian bólintva leült mellé. Édesnek találta, hogy a kislány ennyire szókimondó és ártatlan.

Mikor ő is ült, Lili felpattant és állt az ágy szélén. Mark mellé ült óvatosan és a kislány derekára tette a kezeit. Lili megfogta Adrian arcát két kézzel, majd mélyen belenézett a szemébe. Úgy nézte őt, mintha mondani akarna valamit a szemével.

A kislány ujjai belesimítottak Adrian hajába és ő elkönyvelte magának, hogy Mark barátja egy nagyon szép fiú. Úgy gondolta, hogy kedves is.

- Vigyázz Márira! A legjobb barátok megvédik egymást! Védd meg őt, ha bántják, jó? – kérdezte a kislány Adrian szemébe nézve továbbra is. – Ha nem teszed meg akkor elagyabugyállak!

- Rendben, nem szeretném, hogy elagyabugyálj! – szólt Adrian nevetve.

- Akkor jó! – mosolygott rá a kislány. – Mári elengedsz? Kiviszem a cipőmet a szekrénybe!

Mark így tett és a kislány lemászott az ágyról. Felkapta a cipőjét és páros lábbal ugrált ki a szobából. Adrian mosolyogva nézett rá Markra.

- Mári? – nézett rá kérdőn.

- Semmiség. Kiskorában nem tudta, vagy nem akarta kiejteni a K-betűt. A Márkira akartuk ránevelni, de mindig kihagyta a K-t és így lettem Mári.

- Aranyos! – jegyezte meg Adrian és adott egy rövid puszit Mark szájára. –Én is így hívlak majd!

- Meg ne próbáld! Azt csak Lilinek engedem meg! – vigyorgott Mark.

- Képzeld csak el, ahogy azt nyögöm: Mári. – szólt a másik és kitört belőle a féktelen nevetés. Mark elkezdte bökdösni az oldalát, erre csak a sok Ne! felkiáltás hangzott. A bökdösés csikizésbe váltott és mind a ketten nevettek.

- Fiúk! Játszunk valamit! Ki nevet a végén-t! – mondta a kislány, mihelyst belépett a szobába. Kezében ott csörgött az apró játék.

A fiúk abbahagyták a szórakozást, de a vágyakozó, szerelmes pillantás ottmaradt a szemükben. A délutánt azzal töltötték, hogy Lilivel játszottak, de sokszor a játék helyett egymást vizslatták.

Este, mikor muszáj volt, Adrian elhagyta a házat. A hazafelé úton zenét hallgatott, de gondolatatait csak a boldogság és a nyugalom töltötte ki.

Sziasztok, remélem nem lett nagyon összekapott, én igyekeztem. A jövőhéten is szeretettel várok mindenkit! ~YA

Twelfth

A piros Volkswagen lassan pásztázta a falu kis utcáit. A gimiből még ismerős volt számára a hely, nem egyszer volt már itt buliban. Acsowsky Dávid híres bulikat rendezett a házukban, egyikből sem hagyta ki a szőke öcsköst sem, de kétségtelen jó pesztra volt.

Ellenben most nem egy újabb buli miatt utazott fel Geri Szegedről. Lessa hívása miatt. A lány – bármennyire is gyűlölte a fiút – szólt neki, hogy Mark és Adrian esete gubancos, mi tovább, egy gordiuszi csomó. Beszélt arról, miként bántják a srácok Markot, és hogy Adrian hogyan tiporja el a fiút. Ezért sietett most az Acsowsky házhoz.

Mikor megérkezett, dühösen szállt ki a járműből – hisz egész úton spannolta magát – és eszeveszettül elkezdte nyomni a csengőt. Este tizenegy volt, de ez érdekelte a legkevésbé. Adrian nyitotta ki az ajtót, meglepettségét meg sem próbálta palástolni. 

- Mit keresel itt? – nézett rá értetlenül.

- Anyádat… Szerinted kihez jöttem öcsi? Egyedül vagy itthon? – kérdezte Geri gyilkos hangsúllyal. Adrian nem mozdult, nem is szólalt meg. Nem akarta beengedni a másikat. Őszintén félt tőle. – Jó, tehát egyedül vagy…

Geri be sem fejezte a mondatot, mikor belépett a házba, konkrétan félre lökve Adriant. Megállt a hatalmas előszoba közepén, karba tette a kezét és várta, hogy Adrian becsukja az ajtót. Mikor ez megtörtént, csak akkor szólalt meg.

- Mit szeretnél, hol verjem ki a balhét? Itt helyben, vagy jobb, ha a szobádban tépem meg a hajad? – szólt komolyan a barna. Nem is érdekelte, hogy úgy beszél, mint egy rossz tinilány, ideges volt.

- Kezdjük talán ott, hogy mit akarsz tőlem? Semmi közöm nincs hozzád, és nem is érdekelsz, főleg a látványos bemutatkozásod után. Inkább tűzd el a csíkot, amíg én mondom és nem a rendőrök visznek.

- Seggedet ne nyaljam ki? – vonta fel a szemöldökét Geri… - Bár úgy látom Hercegnő, anyuci-apuci tökéletes munkát végzett előttem.

- Mit akarsz tőlem?! – kérdezte Adrian, szinte már ordítva.

- Beszélni – mondta Geri nyugodtan. – Mint szerető, a szeretővel. A közös pontról az életünkben. Mark…

- Mi van vele? – kérdezte Adrian fintorogva.

Geri igazán egy nyugodt srác volt, mindig is, de egy valami igazán kiborította, méghozzá az Adrianéhoz hasonló beszéd. Ezért is történhetett meg az, hogy a szőke a saját házának patyolat falához lett hozzávágva.

- Előttem nem beszélhetsz így róla! És még hittem neki. Angyaltoll azt mondta szereted! Hát így szeretsz te embereket? Hogy vagy képes ilyeneket csinálni?  Magyarázd el nekem, tudatlan embernek, miért kell ezt tenned vele?

- Úgy sem értenéd… - szólt elhalkulva Adrian. Lesütötte a szemeit, nem nézett rá Gerire.

- Én ne érteném? Miért ne érteném?

- Mert nem tudod min kellene keresztül mennem! Egész életemben alám raktak mindent. Kitömtek pénzel és nem volt gondom! A szüleim le sem szartak, de minden egyebem megvolt a figyelmükön kívül! Kitagadnának! Ha tehetnék, minden meleget eltüntetnének a földről! A bátyám ugyan így! Senkim sem maradna! A barátaim is mind elhagynának! – Adrian szinte Geri arcába ordította a szavait. Rettegett azoktól a dolgoktól, amiket mondott a srácnak. Teljes szívéből félt tőlük.

- Alessa sem hagyta el Markot! Kiáll mellette, amíg te csak tolod őt lefelé! – szólt vissza Geri.

- Nem tudsz rólunk semmit! Markot sem ismered annyira, mint én!

- Hogy nem?! – kiáltotta Geri. Hátrált pár lépést, és otthagyta Adriant a falnál. – Kapj már az agyadhoz! Mit tudsz te? Tudod a szülinapját, esetleg a kedvenc kajáját. És az érzéseit? Te tudod, mit érez igazán? Neked beszélt róla?

- Nem… - suttogta a szőke. Geri testében az önelégültség áradt szét.

- Ő pont ugyan annyira fél ezektől, mint te. Az édesanyja nem, de az édesapja kitekerné a nyakát, ha tudná. Most nincsenek barátai, csak Alessa van ott neki egyedül. Szegény lány az egyetlen támasztéka, de nemsokára ő is megroppan. Mert ha még annyira rávennéd magad, hogy felhívod őt, miután letetted magad a luxusotthonotokban, talán nem lenne ennyire fájdalmas neki minden nap. Alessa mesélte el, hogy miket mondasz neki. És tudod, arról is beszélt, hogy Angyaltoll mosolyogva tűri. Ezt gondolom te is láttad. – Adrian lehajtott fejjel bólogatott – De amikor hazaér, néha azon gondolkodik, hogyha másoknak segít a penge, akkor neki is fog. És csak Alessa az, akire hallgat. Ha ő nem mondaná, hogy ne tegye, akkor már rég lenne pár hege.

- Nem! – kiáltotta bele Adrian. – Ő nem tenne ilyet! Ő ennél sokkal erősebb…

Geri felnevetett. Talán kínjában, vagy talán a szőke tudatlanságán, ezt maga sem tudta. Mégis, a gondolat, hogy Mark erős, egyszerűen röhejes volt.

- Most igazán bebizonyítottad, hogy nem ismered. De tudom, miért gondolod így. Azért, mert mindig is passzív voltál, igaz? Ő dédelgetett, ő volta védőfal a bántalmaktól. – Adrian lepetten nézett rá a srácra. – De képzeld el, ez egyáltalán nem ő. Ő a világ legédesebb sráca, a lelke tisztább bárkiénél. Mindig, mindenkinek a jót akarja. Ezért sínyli meg az életet. Mindig is szeretett másokat boldognak látni. Főleg azt, akit szeret. Ezért akar most téged boldognak látni! Miért nem adsz neki egy esélyt, hogy ő is boldog lehessen?

- Magyarázd el, hogy hogyan tehetném ezt! Anélkül, persze, hogy kárunk látná ebből… - Adrian karba tett kezekkel állt előtte.

Geri dühe nem tudott csillapodni, hisz a szőke mindig tudott olyat mondani ami csak olaj volt a tűzre. Bár elnyelte magában, Geri legszívesebben falhoz taszította volna Adriant újra és újra. Úgy érezte, teljesen madárnak nézi.

- Kezdjük azzal, hogy ebből már csak neked lehet bajod. Nem tudom, hogy tudtad ezt is kimagyarázni, de úgy látom mázlista kölyök vagy. Szerinted ki látna titeket, ha mondjuk néha felutaznátok a fővárosba? Vagy Markék házában? Ki köpne be, talán Alessa? Aki legszívesebben téged is darabokban látna? Megjegyzem, a csaj csak Angyaltollam miatt nem tépett még capfatokra.

- Még mindig nem érted, hogy ez így nem kóser?! – a hisztérikus ordítás vízhangot vert a házban. Egy percnyi feszült csönd követte, Adrian remegő hangja törte meg. – Bármit megtennék… Bármit, csak újra öleljen át…

- Tegyél érte! – nézett rá komolyan Geri. Nem tudta, hogy Adrian mit gondol komolyan és mit nem. Hiába volt vörös Adrian szeme, a két kék tenger így is orcátlanul hazudott.

- Tudom, hogy választanom kellene… De ez az egész egy rohadt lutri. Választhatom Markot, egy tinédzserkori szerelmet, ami ki tudja meddig tart. Talán ugyan olyan lesz, mint amilyen a tiétek volt. Egy tiszavirág éltű kapcsolatért áldozzam fel a jólétet és a jövőt, ami tele lehet még ilyen kapcsolatokkal. Te mit választanál? Őszintén, mit?

- Hogy mit? – szólt Geri, a választ pedig gondolkodás nélkül rávágta. – A jövőt.

Adrian szemei kikerekedtek. Ő arra számított, hogy a srác Markot választaná. De mégis, miért? Ha ennyire kiáll a srác mellett, akkor miért…?

- De köztünk van két hatalmas különbség. – szólt újra. Közelebb lépett Adrianhoz, olyan közel, hogy kicsit felé magasodott. – Először is, én boldogságban váltam el tőle. Egy év alatt sosem okoztam neki olyan fájdalmakat, amiket te csak a szavaiddal képes voltál alig fél év után. Másodszor… Én azóta is nyögöm azt a hibát, hogy elhagytam.

- Mi? – Adrian meglepődött. Megdörgölte a könnyes szemét és feszülten figyelt.

- Így igaz. Amikor elköltöztem, nem volt időm rá. És már kicsit unalmas is volt, az előtte való kicsapongó életmódom után. Úgy éreztem, amit szerettem eltűnt, vagy megváltozott benne. Aztán jöttek mások. Sokáig kúrogattam össze-vissza. Egészen addig csináltam ezt, amíg újra eszembe jutott az érzés, hogy milyen valakivel magam mellett ébredni, tudni a nevét az esemény után is. Én csak annyit tudok neked ajánlani, hogy addig szerezd vissza, amíg a tiéd akar lenni. Egyszer élsz öcsi, és akármi is lesz, boldogan kell élned.

- De… Ezt miért mondod nekem? Hisz itt az esély, hogy egy csettintéssel a tiéd legyen. Mégis engem ösztönzöl, hogy vállaljam magam és őt is. Miért?

- Túl fiatal vagy, hogy meglásd magadtól, de elmondom. Mint mondtam, addig tudod visszaszerezni, amíg ő is akarja. Ha ő akarná, hogy újra együtt legyünk, már akkor megcsalt volna, mikor megcsókoltam. Én már csak remélni tudok. Remélem, hogy egyszer elhagy az érzés, hogy megtalálok valaki mást. Remélem, hogy talál valakit, aki gondoskodik róla, úgy, ahogy én is tettem.

- Te jobban megérdemelnéd őt, mint én. De vissza fogom szerezni. És nem engedem, hogy újra bántsák! Örökké magam mellett akarom tudni. Megígérem! – szólt Adrian csillogó szemekkel. Elszántnak tűnt.

- Ne nekem ígérj. És sose ígérj semmit, főképp ne az örökkét. Mark ezt komolyabban szokta venni, mint bárki. Talán az ő esetében az „amíg lehet” jelző sokkal jobb.

- Megfogadom.

- Örülök. Akkor elintéztük, amit akartam. Jobb ha indulok, így is csak hajnalra érek haza. – mondta Geri, majd a tarkóját vakargatva hátra lépett. Arrébb lépett az ajtó fel, már a kilincsen volt a keze, mikor Adrian megszólította.

- Várj! – egy pillanatnyi csend, amíg Geri visszafordult. – Ha akarod, főzök neked egy kávét. Jól fog jönni.

A barna hajú egy apró mosollyal a szája szélén bólintott. Adrian elindult az előszoba végébe, majd jobbra fordult. Geri követte, hiába volt meg az emlékeiben a ház egy része. Tavaly őszről emlékezett még a piros-fekete bútorozású konyhára. Amíg a szőke fiú a szekrényekben nyúlkált, Geri a pultnak támaszkodott és szemügyre vette őt.

Megértette, hogy a srác nem volt teljesen felöltözve. Boxer és egy rongyosra hordott – de persze márkás – fehér felső volt rajta. Az ujja fel volt tűrve. Értette, mi vonzhatta annyira Markot. Édes gyerek volt ez az Adrian, igazi nyunyó. A kecses mozgása – egy fiúhoz képest persze – magával ragadta a tekintetet. A karja és lába viszonylag jól ki volt dolgozva, nem volt kifejezetten teli hatalmas izmokkal, de látszott, hogy erős. Szép lábai vannak és a feneke is… A teste maga a megtestesült álma minden aktívnak.

- Kérsz bele valamit? – kérdezte, miközben kitöltötte egy bögrébe a koffeinbombát.

- Feketén iszom. – mondta Geri, és odasétált a bögréért. Mikor a kezében volt, a pultnak támaszkodott. Adrian leutánozta a mozdulatot és nemes egyszerűséggel bámulni kezdte Gerit.

- Mi a baj? – vonta fel a szemöldökét Geri.

- Semmi… - kapta a tekintetét a padlóra Adrian. Egész testével előre fordult. – Csak elsőre nem mondtam volna meg rólad, hogy ennyire jó arc vagy. Azt hittem, meg akarsz fenyegetni, hogy hagyjam békén őt a francba… Nagyon megijedtem tőled, mikor megláttalak az ajtóban… - vallott őszintén Adrian, végig a padlócsempét nézte.

Geri felvonta a szemöldökét. Tudta, hogy a külseje sokak számára ijesztő lehetett. Magas, viszonylag sportos termetével, hosszú hajával és komor arcával, tokától bokáig bőrkabátban, fekete színben… Abban biztos volt, hogy a srác csak azért gondolta így, mert nem ismerte…

- Ha ez gimnazista koromban történik, akkor biztos kiverem belőled a szart is. De az egyetemen változtam. A lakótársaimtól felszedtem ezt-azt. Meg az is rájátszik, hogy kicsit több dolgot éltem meg, mint te.

- Lehetne egy kérdésem? – kérdezett a szőke, de meg sem várta a választ, úgy folytatta. – Milyen volt az előbújás? A barátaid, a szüleid felé? Vagy még nem…?

- Dehogy nem… - szólt keserédesen mosolyogva a magasabbik. – A barátaim jól fogadták. Keveseknek mondtam el, tizenegyedikben. Azért csak akkor, mert akkor éreztem azt, hogy már vannak önálló gondolataik és nem csak a szüleiktől hallott dolgok irányítják őket. A saját szüleimmel… Nos, totális katasztrófa. Anyám kiakadt, hogy mit képzelek magamról, hogy csak így bejelentem és kész. Hisztizett egy sort, hogy mi lesz az unokákkal, aztán pedig nekiállt bőgni. Az apám megint más tészta. Először én kaptam egy hatalmas pofont, aztán elkezdte szajkózni, hogy azt sem tudom, milyen az, mikor seggbebasznak valakit…

- Erre mit válaszoltál? – kérdezte Adrian izgalommal teli, mégis együtt érző hangon.

- Azt, hogy nagyon is tudom. Szépen kiosztottam. Részletesen elmeséltem, hogy mennyire szeretek más srácokat dugni, és egyéb dolgokat csinálni, amit nem részletezek itt. Akkor ő pofon vágott újra. Anyám ekkor kezdett sírni. Apám azt mondta, szedjem össze minden cuccom, takarodjak, ja és hogy ne merjek az öcsémhez szólni, akár egy szót. Mikor fent összeraktam néhány lényegesebb dolgot, amit tényleg vinni akartam, az öcsém besurrant. Talán nem hiszed el, de gratulált. A kis pöcsös gratulált, amiért bevállaltam és azt mondta, tisztel, amiért ezt így felvállaltam. Ismered az öcsémet, nem?

- De… - szólt Adrian. Számára is meglepő volt az egész, hisz az évfolyamtársuk, Fekete Bence az egyik legutálatosabb gyerek…

- Na látod. És pont ő áll mellém. Ebből gondolom azt, hogy csodák még léteznek. Egy valaki úgyis lesz, aki melletted áll, ha támadni fog a világ. Ez a valaki az lesz, akit szeretsz. De arra ne is számíts, hogyha előbújsz és pofára esel, bárki megvéd majd. A bántalmakat neked kell kiállnod és nem másnak. Talán meggyötörnek majd, talán úgy érzed majd, hogy ennél a halál is jobb, de jegyezd meg jól: Lehet, hogy másak vagyunk, lehet hogy azt hiszik, gyári hibásak vagyunk, de eltaposni sose tudnak majd minket. Talán mi vagyunk a mások, de ez tesz minket erőssé.

Adrian próbálta magában megemészteni a hallottakat és arra a véleményre jutott, hogy igaz, amit a másik mondott.

- Elindulok! – mondta Geri, majd maga mögé tette a poharat a pultra. Adrian kikísérte az ajtóig, ahol kezet fogtak.

- Köszönöm a jó tanácsokat. Jobb ember vagy, mit hittem.

- Én köszönöm. De hidd el, hogyha nem változnak a dolgok, megint meglátogatlak. Jó éjt. – szólta Geri, majd kilépett a csípősen hideg, tavasz végi éjszakába.

- Változni fognak! - Változni fognak! De... Lehetne még egy kérdésem?

- Persze! 

- Miért hívod őt Angyaltollnak? Jól kitaláltad, mert ez egy gyönyörű becenév.

- Azért, mert ő az egyetlen és legédesebb szárnya vesztett angyalom. Miattam vesztette el a szárnyát, bűnöztünk. Egy tolla az emlékem arról az éjszakáról. Azóta hívom Angyaltollnak, mióta már nem olyan ártatlan, mint egy megtestesült angyal... - szólt Geri. Némiképp rébuszokban beszélt, de Adrian megértette és jót mosolygott. - Viszont most már tényleg megyek. Jó éjt!

- Neked is! – szólt Adrian, majd becsukta az ajtót. Miközben bezárta, kellemes érzés terült a testére. Elhatározta magában, holnap minden megváltozik.