Tenth

A nappalok szinte csak vánszorogtak, amíg újra nem lett péntek. Mark egész héten szebbnél szebb dolgokat kapott mindenfelől, még olyanoktól is, akikről fogalma sem volt, hogy léteznek. Az utolsó két napban csillapodtak a kedélyek, talán azért, mert használta, amit Lessa mondott. Csak mosolygott a trágár, ocsmány beszólásokon, aztán tovább állt. Sőt, néha még meg is köszönte. De ennek ellenére, igenis megviselte a sok káromló szó. Egy valaki viszont kitűnt a tömegből.

Adrian egész héten undorodva figyelte Mark minden mozdulatát. Mikor a barna közeledett felé, Adrian mindig a lehető legtávolabb húzódott, néha valami ocsmányat is odaböfögött Marknak.

A sok dolog amit kapott, nagyon kiakasztotta. Bár kedvencei is lettek, hisz lenyűgözőnek találta a kreativitás és a belegondolás hiányát. A legjobban a „Gyere köcsög, szopjá’ le!” beszólás tetszett neki.

Mikor a mai nap reggelén besétált a tanterembe, meg is kapta a szép szavakat a fiúktól. Az egykori kedves barátai mind Adrian pártján álltak. Mark, mikor leült nem sokkal mellettük, őket nézte, miként ápolgatják a törött szárnyú szőke ördögöt.

- Mit nézel Fere?! – mordult rá Krisztián – Szopnál, mi? Rohadt kis buzeráns.

Mark felállt. A terem közepén üldögélő csapat felé lépett párat. Minden bátorságát összeszedte, mire a srác barna szemeibe nézett. Krisz felállt az asztalról és kakaskodva emelkedett felé. Kész volt megütni az ártatlan arcú srácot, ha bármi olyat tenne…

- Igen Krisz, csak rólad álmodtam egész életemben. Alig vártam már, hogy megkérdezd és most itt a lehetőség… Tudod mit, hagyjuk a szarba. Nem vagyok senki szolgája, vagy épp szajhája, hogy ugorjak mindenre, amit mondotok. „Szopj le” így, „Kapd be” úgy, nekem mindegy mit mondotok. Szerintetek nem vagyok ember, szerintem ti vagytok a barmok. Én csak… - Mark megakadt. Adrianra nézett, aki félve pillantott rá. – Mind egy… Basszátok meg mind és menjetek a halál faszára.

Ezzel Mark elviharzott, de még egy utolsó, megvető pillantást vetett Adrianra. Ha a szőke így tesz, akkor ő is. Elviharzott a legközelebbi fiúvécére, arra, ahol ők is először – aztán pedig többször – smároltak. Ez volt a leglepukkantabb budi az egész suliban, pedig volt vagy nyolc. Ide szinte senki sem járt, csak néhány dohányos.

A falnak vetett a hátát odabent. Az egész helyet belengte a kellemetlen vizeletszag, a sarokban pár cigi-csikk árulkodott arról, hogy a héten már voltak itt dohányosok. Mégis, erről megint eszébe jutott Geri. Fel kellene hívnia. Vagy talán mégsem… Nem tudta igazából, hogy mit mondjon neki.

Zajt hallott az ajtó felől, halk matatást, majd kopogó lépteket. Legnagyobb meglepetésére Adrian utána ment. Abban a pillanatban – a kiborulás szélén állva - nemigen akart mást, csak egy kis csendet az óra előtt.

Csendben nézték egymást, Mark fáradtan vezette végig a tekintetét Adrian egész testén, ő pedig görcsösen állt előtte. A márkás ruhák mögött az igazi fiú – nem a menő, szőke focista – igazán meg akart szólalni. Mégis, nem volt benne elég kurázsi, ez volt az oka annak, hogy Mark előbb eresztette ki a gyöngéd hangját, ami nagy horderejű szavakat jelentett.

- Mit akarsz? –tárta szét a kezét óvatosan. – Fikázni? Ócsárolni? Tovább tiporni?

- Egyik sem – szólt bátortalanul. – Azt akarom, hogy beszéljünk!

- Akkor beszélj! Nem volt elég az a sok anyázás, folytasd csak! Ne fogd vissza magad! – szólt a barna. A levegőt egyre gyorsabban vette, bár hangja kimért és komoly, mégis a harag tökéletesen kivehető volt. De nem is igazán harag volt ez, hanem gyűlölet, amit csak Adrian érzett.

- Sajnálom, de nem tehettem mást… - szólt a szőke felsandítva, három méter választotta el őket.

- Jó vicc Adrian. Nem tehettél igaz? Mert tönkre megy az image-ed! Ha kiderül, ki is vagy, hogy mit is szeretsz, már nem leszel többé anyuci, apuci és a publikum kedvence!

Adrian felkapta a fejét és ridegen nézett Mark szemeibe. Sosem várt volna egy ilyen erős – ráadásul övön aluli – ütést. Főképp nem a báránylelkű Marktól.

- Nem tudsz annyit, amennyit hiszed, hogy tudsz.

- Lám, lám, ilyenkor bezzeg szórod a bölcsességet! De hagyjuk az egészet. Azt mond el nekem, hogy miért jöttél! Az igaz okot akarom hallani!

Adrian megint lehajtotta a fejét. Tudta, mi lesz Mark véleménye, ha meghallja. Félt, hogy elutasítja. Félt, hogy még nagyobb galiba lesz ebből az egészből, mint ami előtte volt. Mikor újra felnézett, a dühös, lábával doboló fiút látta maga előtt.

- Félbe hagytad a mondatot a teremben. „Én csak…” Meg akartam köszönni, hogy nem árultál el. És arra akartalak kérni, hogy ezt továbbra is így legyen!

- Hát persze… - nevetett halkan Mark, lassan csóválta a fejét. – Mit is vártam? De azt mondom, legyen. Én tartom a számat, nem fogok köpni, hogy lásd, kivel van dolgod. Ennek fényében viszont nekem is kell valami.

 - Mit kérsz? – nézett rá Adrian. Az első fontos dolog, amit akart, beteljesülni látszott.

Mark két gyors szempillantás alatt Adrian előtt termett. A falnak tolta a másikat óvatosan, még itt is vigyázott a gyönyörű, porcelán kinézetű testre. Mélyen belenézett a kék tengerekbe, és értetlen pillantásokat kapott viszont. Fél kezével a puha arcra simult. Nem vesztegette az idejüket, finoman megcsókolta.

Imádta érezni az ajkain az ajkakat, hiányzott neki az érzés, nem csak a fizikai, a lelki is. Érdekes mód, Adrian arcát áztatták csak a könnyek. A fiú karjai remegve érintették meg Mark arcát, így akart maradni. Ennek ellenére, Mark kegyetlenül megfosztotta magukat a kellemes pillanat folytatásától. Homlokaikat összedöntötte, óvatosan megsimította Adrian nyakát, aki hüppögött egyet, majd halkan megszólalt.

- Vigyázz magadra, ha már én nem tehetem meg… - ezzel minden testi érintkezést megszakított a szőkével és elindult az ajtó felé. Ujjait a kilincsre simította, de még visszanézett a szipogó szöszire. – Akarod tudni a mondat végét?

Adrian megdöbbent egy pillanatra. Persze hogy tudni akarta, nem győzött hát bólogatni. Nem tudta ez után hogyan fog visszaesni a szerepébe, de muszáj volt. Érezte, hogy ezért utálni fogja magát, de ezt még tudni akarta.

- Én csak szeretni akartam! – szólt halkan Mark – méghozzá mosolyogva -, majd kilépett a folyosóra. Adrian a falnak döntötte a fejét. Ez volt az egyetlen dolog, amit nem akart hallani…

***

Míg Mark viselte a szép szavakat, addig Adrian – mintha mi sem történt volna köztük reggel – boldogan röhögcsélt a barátaival. Úszás órán - Lessának, Adriannak, Krisztiánnak, Ricsinek és Szabónak lyukas órán – melankolikus hangulat uralkodott, mint az uszodában, mint a 110-es tanteremben.

Míg az osztály nagyobbik fele a hosszokat úszta sorra, a másik csak a padokon ülve vagy fekve, telefonozott. Lessa fején a fejhallgatójával olvasott egy blogot. A zene elhallgatott egy pillanatra és észrevette, hogy a fiúk beszélgetnek. Kikapcsolta a zenét, folyamatosan a képernyőt nézte, de a fiúkra koncentrált. Adrian és Ricsi beszélgettek, ritka esemény az ilyen.

- Mond már el Adrian, mi a faszomér’ nem basztad pofán a srácot? Vagy talán még élvezted is, hogy lesmárolt! – vigyorgott a srác idiótán.

- Hagyj békén, jó? Megvan a magam baja, nem akarok még veled is törődni!

- Jól van, nyalogasd csak a sebeidet! – legyintett Ricsi, de megint megszólalt – Vagy a kis buzi haverod seggét!

- Azt ajánlom, hogy kussolj Bartók, mert nem lesz köszönet abban, amit tőlem kapsz, ha tovább járatod a pofád!

Lessa felvonta a szemöldökét. Most először látott Adrian arcán ilyesféle érzelmeket, a fiú vívódott. Érdekelte, mit fog még mondani, remélte, hogy megvédi Markot…

A lány tudott mindenről ami a mosdóban történt. Végigbeszélgették az énekórát, és a barna mindenről beszámolt neki. Arról is, hogy megígérte Adriannak, hogy nem fogja elárulni őt.

- Még annyit mondj el, hogy ki baszott kit. Tudni akarom, hogy ki a köcsög! – szólt Ricsi. Adrian nagyon dühösnek látszott, Lessa pedig erősen figyelt. Bízott abban, hogy a fiúban van még valami jóság és megvédi a barátjukat.

- Fogd már fel, hogy nem vagyok buzi! Lesmárolt az a homokos kis pöcs és kész! Mikor jut el a mogyorónyi agyadba, hogy nem akartam ezt?! Lesmárolt abban a retkes budiban, még mindig a hányinger kerülget, ha rágondolok! Lesmárolt egy buzeráns! Ettől függetlenül is maradok a csajoknál!

- Akkor is… - szólt volna Ricsi, de Lessa félbeszakította. Most már a lány is ideges volt.

- ELÉG! – kiáltott olyan hangosan, hogy szinte beleremegett a terem. Még Krisz is kivette a füléből a fülhallgatóját. – Nem tűröm, hogy így beszéljetek a legjobb barátomról! Főleg te, Adrian! Azt hittem ennél okosabb vagy, hogy számodra sokkal többet jelent a… barátságotok. Én hittem benne, hogy nem vagy egy ekkora barom, de hibáztam. Ugyan olyan idióta seggfejek vagytok mind a ketten!

Az egész termen némaság ült. Mindenki a másikat méregette, talán két percen át, amíg meg nem szólalt a kicsengő és meg nem érkeztek a csapzott hajú osztálytársak. Lessa leugrott a padról és megvetően nézett Adrianra.

A fiú elhagyta a termet, máshol volt órája. Nem tudta elkerülni a Markkal való találkozást a tömegben. Nem mondott semmit, nem vágott pofákat, csak a lépcsőt és az előtte haladók lábát nézte. Szomorúan lépett be a zsibongó osztályterembe, ahol a konnektorokét ment a harc. Azt kívánta, bárcsak neki is csak annyi lenne a baja, hogy óra előtt nem tudja megszárítani a haját…

Leült a jól megszokott helyére, ablak felőli padsor, harmadik pad. Letette a fejét és megpróbált tiszta gondolatokat keresni a ködben és a többiek zsivajában. Talált is egyet. Hogy mekkora idióta is, amiért nem áll ki Mark mellett.

Becsengőig, majd a jelentés után is ezen gondolkodott. Miért vagyok ennyire gyáva…

Sziasztok mindenki, újra itt! Megint, mély sajnálatomat nyilvánítom ki a sok trágárságért, kijelentem, ez nem azért csinálom, mert nem találom a szavakat. Rímbe szedve is el tudnám mondani én a veszekedéseket, de még egyszer elmondom, azért teszem, hogy élőbb legyen a történet.
Mellesleg, remélem mindenkinek átjött a lényeg! Green Eye, neked pedig itt válaszolok - mert kommentben nem szoktam -, Mindig csütörtökönként jön a rész, kivéve ha beidőzítem hogy éjfél legyen Ilyenkor ez a marha rendszer szerdát ír ki....