Eighteenth

Lessa hazament, mielőtt még elindultak volna a kórházba. Anita azt akarta, hogy pár ruhát szedjenek össze. Lili már nem volt náluk a hétvégén. Noémi magával vitte haza, miután bement meglátogatni a testvérét.

Ketten pakolásztak a szobában, Lessa a szekrénynél a polcok között, a nő pedig az alsóneműs fiókban. A lány ki akart venni egy felsőt legalulról, de azzal együtt kihúzott valami papír fecnit is, ami a földön landolt. Nyögve utána hajolt. Hóna alá csapta a fölsőt, majd széthajtotta a kis papírt. Megdöbbenve futtatta a sorokon a szemét.

- Mi az? – nézett rá a nő. Lessa felkapta a fejét. Improvizálnia kellett.

- Nem tudom. Valami jegyzetnek tűnik. Azt hiszem kémia. Ja, azt írja, hogy az alkáli földfémek a II.A sávban vannak. A berillium félfém, a rádium pedig radioaktív.. Vajon miért tette ezt ide?

- Nem tudom Alessa. Minden esetre olyan helyre kell tenni, ahol ha keresi, majd megtalálja.

Lessa bólintott, majd mikor a nő félre nézett, a farzsebébe gyűrte a lapot. Úgy gondolta, hogy ez a „kémiajegyzet” el kell jusson a címzetthez.

***

Másnap az ötödik órában voltak, épp végeztek egy dolgozattal, hatalmas volt a hangzavar, mikor Lessa telefonja zizegett egy rövid ritmust. Óvatosan vette elő. Megdöbbent, mikor a sorokra nézett.

Mark felébredt, érted megyek órák után! –Anyu

A lány Adrian felé pillantott. A fiú magányosan ült a sarokban és figyelte, ahogy a haverjai röhögcsélnek azon, mekkora baromságokat írt a másik.

Lessa előszedte a zsebéből a lapot és kisimította. Nem nézett bele, az a pár mondat is elég volt, hogy megszakadjon a szíve. A tanár elkezdett felírni nekik pár oldalszámot és feladatot, de már alig volt hátra két perc. Minden bizonnyal a házi volt. Mindet lekörmölte, majd elkezdett pakolni. Mikor meghallotta a tompa – felvételről szóló – csengőt, lassan felállt, de a helyén hagyta a holmiját. Itt volt órája. Adriant az ajtó felé menet kapta el.

- Felébredt – vetette elé a dolgot. – Mielőtt bármit is kérdeznél, ezt olvasd el.

Amint a fiú kezébe nyomta a lapot megfordult és visszaült a helyére. Előkészítette a következő tanórára a tankönyveket.

Adrian csak bámulta a lapot és gondolkodott. Teljesen elzsibbadt, egész testében érezte, hogy most nem tudja egy pár pillanatig használni. Felébredt! Ez az egy gondolat járt a fejében, amitől muszáj volt mosolyognia. Úgy érezte, most már semmi rossz nem történhet vele.

- Mozogj buzi! – szólt őt félretolva az egyik srác. Adrian rá sem hederített. Elkezdte bontogatni a papírt miközben a termébe indult. Odabenn, mikor nyugton leült, maga elé tette a lapot és Mark egyedi, viszonylag jól olvasható, dőlt-vékony betűit találta maga előtt.

2014. május 20.

ADRIAN!

Azért ragadtam papírt és tollat, hogy megörökítsem neked – vagy talán csak magamnak -, hogy mennyire gyűlöllek. Sosem mondanám ki hangosan, de amiről nem tudsz, az nem fáj, igaz? De nekem nagyon is fáj ez az egész, bármit is mondok. Gyűlölöm ezt az egészet, szívem szerint belerántanálak téged is, hogy ugyan úgy nyakig légy benne, mint én! Annyi a gond, hogy nem gyűlöllek eléggé. A szeretetet és a gyűlöletet csak egy hajszál választja el, és most hiába érzem úgy, hogy gyűlöllek, jobban szeretlek annál, hogy belerántsalak téged is.

Úgy érzem, hiába is papolnék a makacs fejednek, hogy kiállok melletted, hogy ameddig tart, melletted leszek, te nem hinnéd el. Netán élvezed, hogy nemet mondasz nekem? És azt, hogy annak nevezel, ami mindkettőnkre igaz?

Miért kell minden egyes alkalommal megforgatnod bennem azt a bizonyos tőrt? Akárhányszor csak kinyitod a szád, akárhányszor csak egy betűt is felém szólsz, mindig megszúrsz. De nem az fáj a legjobban, hogy szemérmetlenül káromolsz engem, hanem az, hogy van pofád azt mondani, hogy szeretsz.

Miért mondod? Miért nem mutatod? Néha, ha felhívtál volna, nem éreznék így. Talán ha egyszer egy héten megengedtél volna egy telefont, nem érezném azt, amit most. Meg akarok halni…

Nem miattad. Ne legyen ekkora az egód, senki vagy, miért épp miattad dobnám el azt a becses dolgot, amit az Úr adott a kezembe? Egyszerűen csak meg akarok halni, hogy ne halljam őket. Nem akarom azt hallani, hogy szidnak, nem akarok tovább mosolyogni. Már lassan az álmaimban, és a néma szobámban is ezt hallom. Csak egy tulajdonságom tett be nekem, de az nagyon. A gyávaság.

Gyáva vagyok felvágni az ereimet, felakasztani magam, vagy akármi más. Ez az egyetlen dolog, ami miatt még élek. Talán szerencse, talán balszerencse, de így tovább gyötrődöm.

Azt viszont magam sem tudom, miért mosolygok még mindig rád. Akármit mondtál, csak a szemedbe néztem és egy mosollyal tudtam le mindent. De mikor rád néztem, akármit tettél, elöntött egy kis boldogság és ettől a mosolyom kivételesen nem maszk volt... Eszembe juttattad azt, akibe beleszerettem.

Te voltál a szerény, de hangos szőke fiú. A gólyatáborban már egyből beleszerettem a küllemedbe. Mikor megismertelek igazán, úgy éreztem sosem lesz rossz napom, ha melletted lehetek. Mikor összejöttünk és megölelhettelek, úgy éreztem egy egész világot zárhatok a karjaimba. A varázs akkor kezdett eltűnni, mikor az első éjszaka után változni kezdtél. Nem is az zavar, hogy változtál, hanem az, hogy a barátaid fontosabbak lettek nálam. Csak találgatni tudok, de szerintem úgy érezted, hogy bármikor ott leszek neked, ha nyakig ér a szar, akkor is. És lám, így lett.

Álnok vagy Adrian, és mindennek ellenére én így is szeretlek. Hátba szúrtál, hogy szenvedjek, de a kegyelemdöféshez már nincs meg benned a bátorság. De én, megértelek. Túl sok forog kockán számodra. 

Bárcsak tudnám, igaz volt-e mindaz, amit magaménak tudtam, hogy te az igazi voltál-e! Bárcsak tudnám, miért szeretlek még mindig…

Miért vagy fontosabb nekem saját magamnál? Áruld el! Ha én nem tudom, akkor neked kell tudnod!

F. Mark

Adrian az ajkába harapott a végén. Be akart menni ma Markhoz. Mindenképpen be akart látogatni hozzá. Ezek után már tudta, hogy soha többé nem lesznek olyanok, mint voltak. Nem lesznek egy pár, sem barátok, talán egy életre elrontottak valami olyat, ami csodás is lehetett volna.

Mikor a tanár bejött a terembe, Adrian csak csinálta a dolgait üres fejjel. Hiába akart volna bemenni Markhoz, Gábor és Lessa - két olyan ember, akitől tartott – akadályozta meg őt ebben. Már csak abban reménykedett, hogy Mark eszébe jut és érdeklődik majd felőle. Akkor talán elmehet megbeszélni mindent.

Sziasztok, sajnálom a rövid részt, de csak ennyi jött. Remélem, nem nagy gond... A kövit igyekszem hosszabbra írni. 

Amúgy, Zsoo: Innen is üzenem, hogy tetszik a részlet a könyvedből, meg örülök a terveidnek és sok sikert hozzájuk. Hozzád lenne egy kérésem is... Rám tudnál írni E-mailen, ha még megvan a címem persze!