Seventh

Az osztály visszalendült az iskolába, lassú volt a maradék három nap, egyeseknek mégis vágtázott előre, nem törődve a lassító szembe széllel – az unalommal. Lessa és Mark számára jól végződött a szerda, Adriannak már kevésbé.

A szőke kénytelen volt edzésre menni, rögtön a tanítás után. Az edző halálra hajtotta, amiért kihagyott egy napot, főleg hogy a hétvégén meccs lesz. Így ment ez csütörtökön is. Rótta a köröket a pályán, kapura rúgott, és sok egyebet csinált. Talán fárasztó volt, de úgy gondolta, megéri.

Lessát már kedd este utolérte a boldogság, egész héten szárnyalt. Egyik haverjával levelezgetett a Facebook-on, kedvenc számát bömböltette, mikor ráírt Dávid. Kérdezgette, milyen volt a kirándulás, hogy lenne-e kedve találkozni. Hát persze hogy volt! Péntek délutánra beszélték meg, hogy kimennek a városba beszélgetni.

Mark számára inkább a szerda délután volt a boldogság hullám kezdete. Tanulás – vagyis az annak kinevezett zenehallgatás – közben kapott egy üzenetet. Furcsa volt számára hogy Geri neve jelent mega képernyőjén, alatta a telefonszámmal. Már rég nem beszéltek, talán az előtt, mielőtt összejöttek Adriannal. Azután is beszéltek, mikor egyszer "bemutatta" a két srácot, bár az nem volt egy kellemes emlék.

Izgatottan várta, mit írt a barátja – persze, exe, ellenben azért most is barátok – és egy közepesen hosszú üzenet várt rá. Már a köszöntéstől is mosoly terült el az arcán.

Szia Angyaltollam! Csütörtök este jövök haza az egyetemről a hétvégére. Arra gondoltam, elmehetnénk valahová pénteken. Ha jól tudom, hat órád van pénteken. A napod végére elmegyek érted és kocsival felmegyünk Pestre. Spontán csinálunk valamit! Mit szólsz?

Meglepődött az üzeneten, de a szívéhez szólt. Senki nem hívta őt Angyaltollnak, amióta szakítottak. Örömmel töltötte el a gondolat, ahogy hallotta fejben Geri hangját, kimondani a becenevét.

Boldogan válaszolt igennel, és innentől kezdve három méterrel a felhők felett járt három méterrel. Adriant szinte el is felejtette, a gondolatait az töltötte ki, hogy milyen jó lesz újra hallani Geri hangját, hogy mennyit változott a srác, vagy hogy mit csinálnak majd Pesten.

Mikor eljött a péntek utolsó tanórája – az előző nap és a mai matematika témazáró sem feledtette vele egy percre sem Gerit – tülkön ülve várta az óra végét. Már végzett a témazáróval, így a tolltartót babrálta, nézett kifelé a teremből, ami pont a parkolóra nézett – hálát adott az égnek a teremcsere végett.

Mikor látta befutni a piros Volkswagen Golf 3-ast, megnyugodott. A csengő kicsit megijesztette, de egyből felugrott és kiviharzott a teremből. Épp megelőzte az iskolát elhagyó tömeget, kivéve az osztálytársait a másik csoportból, akiket előbb engedett el a tanár – már megint.

Lerobogott a lépcsőn, észre sem vette Adriant, ahogy szembe jött. Kint már nyugodtan sétált, már lassan elérte a parkolót, rálátott a kocsira, de nem nézett oda folyamatosan. Ekkor valaki megragadta a karját.

- Adrian? – nézett rá furcsán, majd a szőke elengedte a kezét.

- Igen. Gondoltam lejöhetnél megnézni az edzést, aztán átmennék hozzátok, mert nincs kedvem a szüleimet várni otthon, és…

- Sajnálom, de most nem érek rá. Már elígérkeztem… - szólt és rásandított a piros kocsira. Adrian is arra nézett és látszott, hogy tudja ki ül a kocsiban. Nagyon nem akarta ezt.

- Én ezt nem szeretném. Kérlek…

- Mi az, hogy nem szeretnéd? Ez az én életem! – szólt Mark és dühösen tekintett Adrianra. Nem akarta a parkolóban kiverni a balhét, de képes lett volna megtenni.

- Igen, de nem tudom emlékszel-e, Pécsett én nyertem! Egy hétig úgy vannak a dolgok, ahogy én akarom!

- Istenem Adrian, az csak egy játék volt! Ejtsd a dolgot, egyszer kibírod! – szólt és végleg otthagyta a szőkét, dúlva-fúlva vágta be magát a kocsiba.

Adrian nem esett kétségbe, próbált nem foglalkozni vele és arra gondolni, hogy úgysem lesz semmi. Mégis, szíve szerint egy hatalmasat tudott volna ütni akárhova. Szét akart verni valamit – talán Geri fejét – de sajnos csak a labda maradt neki, amit az edzésen olyan erővel rugdoshat, amilyennel csak akar.

- Gond van a Paradicsomban? – vonta fel a szemöldökét Geri.

- Hagyjuk. Féltékeny lett, ilyenkor nem szeretek vele beszélni. Ráadásul az egész AJG előtt kiverni a balhét…

- Óh, akkor ezt most bóknak veszem! – nevetett mély hangján a fiú.

- Inkább menjünk, mert itt halsz meg te vénember! – szólt vissza Mark kicsit oldottabban.

- Ez övön aluli volt! – mondta Geri és bekapcsolta a motort. Pár percig nem szóltak egymáshoz, csak hallgatták a rádiót, majd Máriabesnyő környékén újra beszélgetni kezdtek.

***

- Tehát akkor örülsz, hogy elköltöztél? Meg hogy végre vége a gimis éveknek. – nézett rá mosolyogva Mark. Az élménybeszámoló után nagyon úgy hangzott, hogy imádja a szegedi albérletet a srác.

- Ne is mond, maga a megváltás. Az albérlet sokkal jobb, mint otthon anyámékkal. Azt várom, hogy szegény öcsém mikor ugrik majd ki az ablakon a sok vitától. A srácok meg a csaj akikkel lakom tényleg iszonyatosan jó arcok. És előttük nem kell rejtőzködnöm, hisz mindenki azt visz fel, akit akar.

- Ez azt jelenti, hogy találtál valakit? – nézett a barna szemekbe Mark kicsit vidámabban.

- Dehogy is. Most az egyetem alatt, így a második félévben ez még korai. Majd nyáron talán ráállok a témára, de maradok az egyszeri keféléseknél. – szólt és belekortyolt a kávéjába.

Egy hangulatos kis kávézóban ültek, nem messze a Lánchídtól. Ketten ültek egy bokszban, a kávézóban inkább ültek, mintsem álltak az emberek. Ez inkább egy tipikus beülős kis hely volt. Fogtad magas és nekiültél tanulni, vagy olvasni egy kávé, tea vagy éppen forró csoki mellett. Persze Geri és Mark beszélgetésére is alkalmas hely volt.

- Látom még mindig nem lettél ékesszóló. – szólt Mark belepirulva a ’kefélés’ kifejezésbe. Mégis, belül boldog volt, hogy ő többet jelenthetett valakinek, mint egy éjszaka.

- Ha ezt várod tőlem, rímben is beszélhetek.

- Megszoktam, nem is bántja már a fülemet annyira. Adrian és Lessa mellett ez semmi. – legyintett Mark, bár még mindig piros volt egy kicsit. A fiú mosolyáról akaratlanul is beugrottak neki a régi együtt töltött pillanatok foszlányai.

- És velük mi van? Először a kis butch-ról mesélj kérlek!

- Nem butch! – szólt rá Mark dühösen – Úgy tűnik barátja lesz. Ne is kérdezd, valami nyálgép, azt hiszem 11-edikes. Nem tetszik annyira, mert Lessa szerint nagyon sokban hasonlítanak. Féltem szegényt.

- Ne féltsd, ha úgy állnak majd a dolgok, elintézi a srácot. Akkor most a szösszenetről beszélj!  - szólt és mélyen Mark szemébe nézett. Ő hirtelen elnézett másfelé.

- Megvagyunk. Azért balhézott, mert nem kedvel téged a bemutatkozásod után. – szólt, majd rásandított a barnára. Végignézett az arcon, szinte semmi nem változott, kivéve azt, hogy egy vékony szakállat növesztett az álla mentén.

- Az után nem is csodálom! – szólt és becsukott szemmel kezdett nevetni halkan.

Marknak is eszébe jutott a dolog. December volt, Markéknál találkoztak, mikor Geri egyszerűen csak beállított. Nem tervezték a bemutatkozást, végképp nem így. Adrian pont rálátott a bejárati ajtóra, ahol annyit látott hogy egy lobonc hajú srác lesmárolja a kedvesét, majd belép a lakásba és csodálkozva néztek egymásra. Csak hosszú magyarázkodás után lett érthető mindenkinek, hogy ki kicsoda és a csók, csak megszokott köszöntés volt.

- Amúgy jól megvagyunk. Lessa ódákat zeng a kapcsolatunkról és olyanokat ír… Mindegy. Mellesleg ő is pikkel rád, bár ő inkább a vége miatt.

- Még mindig azt hiszi, hogy félre kúrtam? – vonta fel fél szemöldökét Geri. Azt hitte, az mindenkinek tiszta. Mikor újra Markra összpontosított, látta a pírt az arcán és hogy bólogat.

Ez megint csak egy érdekes történet. A srácok csendben mentek szét, Szeptember derekán voltak. Mark ekkor már igencsak vonzónak találta Adriant, mint jellemben, mint külsőségekben. Geri majdnem ugyan akkor gondolkodott a szakításon. Meg is történt, szép csendben. A hónap végén, mikor Mark tudta, hogy otthon van a szüleinél, vissza akarta adni neki a kulcsot amit kapott és pár felsőt ami ott maradt. Lessával együtt ment, úgy volt, hogy csak beadják és kész, de ekkor a barna hajú éppen valaminek a közepében – vagy valakinek a valamiében – volt. Mark kirohant, könnyes volt a szeme – mert nem hitte, hogy ilyen hamar túl lesz rajta Geri. Lessa így találta a fiút, ezért akárhogy is magyarázták a lánynak, hogy ez félreértés, a lányt nem lehetett eltéríteni attól a gondolattól, hogy megcsalás történt.

- Ez már a múlté, oké? – nézett rá Mark.

- Persze! – szólt Geri és kedvesen mosolyogva megfogta a másik kezét, miközben a szemébe nézett.

- Fekete Gergő? – hallatszott egy ismerős hang. Mikor odanéztek, mindenki meg volt lepve. Mark elkapta a kezét az asztalról, Geri lassan tette vissza a saját térfelére.

- Acsowsky? Rég láttalak! Mi van veled?

- Viszont. Semmi különös, tanulok arra a rohadt érettségire, mint állat. Amúgy anyáméknak jöttem be kávéért. Én megyek eléjük a reptérre, az öcsém egy dög, meg persze az edzés. Amúgy is hisztis volt mikor találkoztunk. Veled? Vagyis veletek? – nézett Markra a srác, majd lerakott egy papírpoharat, majd öklöztek.

- Össze futottunk. Haverok vagyunk, csak az egyetem miatt régen láttuk egymást.

- Jó tudni erről. Nem is említetted Mark. De most elnézést, én sietek! – szólt, majd felvette a poharat, majd út közben szólt vissza. – Szevasztok!

- Helló! – köszönt félhangosan Mark. Geri csak akkor szólt, mikor a srác kiment.

- Honnan ismered?

- Adrian bátyja. – szólt, majd arcát a tenyerébe temette.

- Ők… Hát ez de gáz! Most imádkozhatsz, hogy a kedves bátyus ne árulkodjon. – röhögött Geri a saját poénján. Mark pedig csak fogta a fejét.

- Tudod te, hogy mekkora szarban vagyok te pöcs?! Adrian szóba se fog állni velem!

- Ezen röhögök!

- Kabbe’! – szólt Mark, majd kínjában már ő is felnevetett.

- Ezer örömmel! – szólt még utoljára Geri és mind a ketten végeláthatatlan nevetésbe fulladtak.

***

Viszonylag késő volt már, az ég alja rózsaszínben úszott, csípős tavaszi szél volt kint. Marknál most is csak egy kék pulóver volt, Geri vállán egy súlyos bőrkabát pihent. Kint sétálgattak az épületek között, beszélgettek. Még a Lánchídra is felmentek, de csak mert nem akartak még egy kört tenni. Az első boltívnél álltak meg, a korláton támaszkodtak, könyökeik összeértek.

Geri épp azt mesélte, hogyan akart az egyik partnerére rámászni a lány lakótársa, Eszter. A srác szájában cigaretta volt. Mark elcsodálkozott, hogy még mindig mennyire vagány és mennyire jóképű a másik.

- … És akkor képzeld el, ahogy szegény kölyök ölében ott ül a csaj a buliban, próbál valamit kezdeni vele és a végén a srác kinyögi, hogy inkább a rudat szereti, mintsem a lyukat. Szegény Eszti akkorát még nem koppant. – csóválta a fejét, majd megfogta az apró kis cigimaradékot, megnézte, majd beledobta a Dunába. - Te meddig akarod magadban tartani?

- Tessék? – kapta felé a tekintetét a zöldszemű.

- Coming out. Tudod, előbújás. Én most akarok vallani anyáméknak, hogy tudjam, megéri-e még hazajárni. – szólt előre nézve. Talán egy hajót nézett, talán csak a vizet. – Jó lenne tudni, hogy így is szeretnének, vagy azt kívánják majd, hogy bárcsak tényleg elvetettek volna…

- Miért mondasz ilyen hülyeségeket? Ők a szüleid, ők… - félbe szakították.

- Szeretnek? Persze. Apám egy bunkó barom, anyám meg egy picsa, hogy tűri. Öcsémet nem bántom, ő nem tud hova menni, bár szerintem ő már tudja. Anyám mindig arról beszél, hogy sosem lát lányokkal, hogy mikor lesz már valakim. Állandóan babusgatna, de ha tudná…

- Akkor ugyan így tenne!

- Angyaltollam, ez nem így megy. Az élet nem csak tündérmese. Ami egyszer jó volt, az mindig rosszra fog fordulni, aztán pedig jóra. Ez a körforgás. Hidd el, egyszer bebasz a ménkő, és akkor olyan mélyre visz, hogy nem kelsz fel. Nekem ez holnap lesz.

- Miért lenne így. A remény hal meg utoljára.  – szólt Mark bizakodva, hátha meggyőzi vele Gerit. Az csak vállat vont és végigmérte Markot. Az édes arcot, a hatalmas, zöld szemeket, az ártatlan tekintetet. Ezért szerette őt annyira. Sosem volt előtte – sem utána – tapasztalatlan fiúval. Többek közt ez is kötötte őt annyira hozzá.

- Te hogy akarsz meghalni?

- Te miért vagy ennyire hülye ma este?

- Kérdésre nem válaszolunk kérdéssel! – vigyorgott rá Geri.

- Boldogan. Álmomban. Azzal a tudattal akarok lefeküdni a halálom estélyén, hogy megérte élnem. Te?

- Sorba állítanék minden barmot, aki valaha ártott azoknak, akit tényleg szeretek. Tökön lőném mindet, majd feljönnék ide és egy betontömbbel a lábamhoz láncolva beleugranék a Dunába.

Mark elgondolkodott. Szerette Geriben, hogy ennyire nyers és szókimondó. Egy gondolat járkált a fejében, ide-oda cikázott, nem akart eltűnni.

- Engem szerettél? – nézett rá komolyan Mark.

- Hogyne! – nézett rá megdöbbenve a fiú. – Miért hitted, hogy nem?

- Nem hittem, csak olyan könnyen túlléptél rajtam akkor.

- A szex és a szerelem két külön dolog. Imádtalak. Édes voltál, ártatlan kisfiú, akit megvédhettem a bajoktól. Talán ezért szeretlek most is.

- Mi? – vonta fel a szemöldökét Mark lepetten. Remélte, hogy nem úgy…

- Így igaz Angyaltoll. Ezért vagyok féltékeny a szőkére. És nem értem, hogy miért van veled. Édes gyerek, nyunyókának tökéletes, de neked nem nyunyó kell, hanem valaki olyan, aki támaszt nyújt, ha kell. Aki megvéd mindenkitől, aki bántana. Nem tudom, miért tetszik neked…

- Kérlek, ilyenekkel ne viccelj.

- Nem viccelek. És látom, hogy még van esélyem. Ha nem így elenne, nem beszélnénk.

- Ez nem igaz! – szólt dühösen Mark, majd elengedte a korlátot. Kevés ember gyalogolt a hídon, annál többen mentek kocsival. Keresett valamit, ami helyettesítheti a srác látványát.

Geri inkább cselekedett, nem nézte tovább a dühös fiút. Úgy gondolta, egy élete egy halála, megcsókolta. Mark rendesen ledöbbent, mégis lehunyt szemmel tűrte, hogy nekinyomják a korlátnak és eltakarják a világ elől. Később azon kapta magát, hogy visszacsókolt. Könnyek gyűltek a szemébe. Nem akarta ezt, mégis visszacsókolt. De nem érzett semmit, bár a csók kellemesen nosztalgikus volt.

Újraélte a kedvenc emlékeit, és érezte a gyengéd érintéseket, amiket Adriantól sosem kapott meg. Hiányzott neki a gondoskodás, az hogy róla gondoskodjanak.

Mikor elváltak, megtörölte a vizes arcát, a szemeit óvatosan megdörzsölte, így nézett Geri szemébe. A srác szólalt meg először.

- Szeretlek. Hagyd, hogy megvédjelek.

- Vigyél haza. – Mark csak ennyit válaszolt. Geri inkább nem erőltetett semmit. Csendben indultak el, némán mentek végig a haza vezető úton és szó nélkül váltak el. Mikor Mark beért a házba, Geri a kormánykerék tetejére fektette a fejét.

Szét akart verni valamit, de nem tette. Ette magát, állandóan az járt a fejében, hogy nem kellett volna. Így már csak a kellemes régről maradt gondolatok maradtak neki. Pedig egy órával ezelőtt még megvolt számára az egész világ.

Sziasztok, itt Ayumu újra, vagy épp mint mindig. Hajajaj, kezdődnek a gondok, igaz? :D
Most lehet felháborodni, kíváncsian várom a véleményeteket! Mivel jövőhéten nem leszek itthon - péntektől csütörtök estig - ezért csak egy füzet lesz a társam, aki olvashatja Madriant. A rész jövő héten már hajnali kilenckor fent lesz, a koránkelők örömére!